JNA - Jewish News Agency
Szlovákiában az alkotmány szerint csak egy nemzet él.
Információi alapján a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem tudja eldönteni, vajon Szíria folytatott-e titokban nukleáris tevékenységet – állapítja meg az ENSZ-szerv jelentése, amelyből pénteken szivárogtak ki részletek.
Kertész Imre Nobel-díjas író örömmel fogadta és nagy dolognak tartja, hogy Európa nyomasztó öröksége címmel egy kötetben jelentek meg az utóbbi 20 évben írt esszéi a Magvető Kiadó gondozásában, s a könyv a napokban a boltokba került. Az író Berlinből telefonon elmondta az MTI-nek, hogy mindig fölkérésre írta az eszmefuttatásokat. Az esszék többsége a rendszerváltás óta született, mert korábban Magyarországon nem is jelenhettek volna meg.
Indokolatlan és brutális rendőrattak, hivatali rangra emelt magyarellenesség ott, nyilasnak öltözött bohócok és kormányzati tehetetlenség itt. Egyenlőségjel aligha tehető, mégis félő, hogy ebből a konfliktusból nem mi jövünk ki jól. S hogy nem a felvidéki magyarok, már most biztos.
Egy izraeli régész – feltételezése szerint – megtalálta Heródes feleségének és menyének sírkamráját.Ehud Necer, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze irányítja a Herodium feltárását.
Egy kötetben Kertész Imre
Kertész Imre Nobel-díjas író örömmel fogadta és nagy dolognak tartja, hogy Európa nyomasztó öröksége címmel egy kötetben jelentek meg az utóbbi 20 évben írt esszéi a Magvető Kiadó gondozásában, s a könyv a napokban a boltokba került.
Az egész magyar társadalom összefogására szükség van az egyre terjedő szélsőséges, ordas eszmék ellen – hangsúlyozta a szociális és munkaügyi tárca államtitkára pénteken a Heves megyei Poroszlón megtartott roma napon.
Iránban kivégeztek egy üzletembert, akit Izrael javára végzett kémtevékenység miatt ítéltek halálra – jelentette szombaton az Isna iráni hírügynökség.
A szlovák politikus szerint a gazdasági csőd miatt exportáljuk problémáinkat.
Václav Havel volt cseh államfő egy olasz lapnak adott interjújában bírálta a francia államfőt, az Európai Unió soros elnökét.







