A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a „sorsvetés ünnepét”. A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot – nem először és nem utoljára a történelemben – a totális megsemmisülés veszélye fenyegette.
HETEK
Izrael tárgyalni akar Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és elszigetelni a Hamaszt azt követően, hogy a terrorszervezet ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet – erősítette meg hétfőn Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
A palesztin területeken kialakult konfliktus egyre súlyosbodik, mivel Mahmúd Abbász elnök legújabb rendeletével betiltotta a Hamasz fegyveres szárnyát. A Hamasz újra és újra illegálisnak minősíti a felállított szükségkormányt, és újabban egy izraeli katonai beavatkozásról is hírek röppentek fel.
Azzal, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet átvette az ellenőrzést a Gázai övezetben, az egymás mellett békében és biztonságban élő két – izraeli és palesztin – állam álma szertefoszlott, s ezentúl a Gázai övezet lehet a világ valamennyi iszlám radikálisának új menedékhelye – vélte pénteki szerkesztőségi cikkében a Le Figaro című francia napilap.
Morvay Péter
Réti Ervin
Bányai László
Kötetlen kötet
Előkerült a 14 éves kislány megdöbbentő naplója
Antiszemita bekiabálások a könyvhéten
Európában nem szabad teret engedni az idegengyűlöletre, antiszemitizmusra felhívó politikai demagógiának – hangoztatta Jacques Chirac volt francia elnök szavait idézve Kósáné Kovács Magda (MSZP) európai parlamenti képviselő egy nemzetközi tanácskozáson.
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2001 óta rendezik meg nyaranta világhírű operaénekesek részvételével. A fesztivál részben a Szigetet szervező Müller Péter Sziámi ötleteként született, aki korábban a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Az idén legalább 46 millió adóforinttal támogatott operafesztiválon fellép a fekete mágiát kiterjedt szektahálózaton keresztül is népszerűsítő sátánista Therion zenekar.
Mahmúd Abbász palesztin elnök feloszlatta a palesztin egységkormányt, és rendkívüli állapotot vezetett be Ciszjordániában, valamint a Gázai övezetben. Ezt követően a Hamasz palesztin terrorszervezet tagjai éjjel elfoglalták a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatah szervezet gázai „utolsó bástyáját”, az elnöki hivatal épületegyüttesét. A támadás idején Mahmúd Abbász a ciszjordániai Rámalláhban lévő székhelyén tartózkodott.
A palesztin területeken egyre súlyosbodik az erőszak. A Fatah és a Hamasz közötti „testvérháború” miatt a Fatah miniszterei kedd este bejelentették, hogy felfüggesztik részvételüket a Hamásszal közös palesztin egységkormányban, amíg véget nem érnek az összecsapások a két mozgalom fegyveresei között. Mahmúd Abbász az ENSZ segítségét kérte, amit a Hamasz egy az egyben elutasított.
Élénkíteni kell a gazdasági kapcsolatokat Magyarország és Jordánia között- hangsúlyozta Sólyom László, miután találkozott II. Abdalláh jordániai királlyal a Sándor-palotában. A Jordán Hásimita Királyság uralkodóját vendéglátója ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadta a Sándor-palota előtt.
Idén, a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Pajor Tamás: Kötetlen kötet című verseskötete, a Jószöveg Műhely Kiadó jóvoltából. Az előszóban a szerző rögtön világossá teszi művészethez való viszonyát: mint mondja, amit ő művel, az a modern kort megelőző, egyetlen művészetfogalomba sűríthető, vagyis „alkalmazott művészet”. Nem megváltó és messianisztikus, hanem a Megváltónak és Messiásnak a szolgálatába állított művészet.
Réti Ervin – Vigyázzon a titkos küldetésekkel, ha valaki különös, sőt mondhatni eltéveszthetetlen ismertetőjeggyel rendelkezik. Ezt a tapasztalatot Mose Dajan akkori izraeli vezérkari főnök is levonta naplójában, amikor egyik párizsi utazására emlékezett. A tábornok 1956 szeptemberének végén járt a francia fővárosban, hogy megkezdődjék a szuezi háborúval kapcsolatos visszaszámlálás.
A hét elején Ofek 7 néven Izrael új kémműholdat lőtt fel a világűrbe, azzal a céllal, hogy különlegesen éles fotókat továbbítson olyan országokról, mint például Szíria vagy Irán. Könnyű szerkezetének köszönhetően egészen gyorsan változtatható helyzete az adott politikai szituációnak megfelelően.
Bányai László – Négy évtizede, 1967. június 5-én szabadította fel Izrael a Jordánia által 1947-ben jogellenesen megszállt Kelet- Jeruzsálemet, benne a Templom-heggyel, a Siratófallal és a zsidó óvárossal. A knesszet ünnepi üléséről a meghívott európai és amerikai nagykövetek testületileg távol maradtak.
A legújabb könyvek mellett antiszemita megnyilvánulásokban sem szűkölködött az idei könyvünnep. Albert Györgyinek szombaton gyűlt meg a baja Orbán Viktor politikusszerző rajongótáborával.

