A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a „sorsvetés ünnepét”. A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot – nem először és nem utoljára a történelemben – a totális megsemmisülés veszélye fenyegette.
Aki járt már purimkor Izraelben, és látta a maskarákba öltözött, utcabálozó fiatalokat, esetleg egy jót húztak a feje búbjára a „purim-kalapáccsal” (nem kell megijedni: ez egy felfújható műanyag játék, amely ütéskor sípoló hangot ad), annak bizonyára a mifelénk dívó farsangi mulatságok jutnak először eszébe. Pedig a purim lényege – mint valamennyi zsidó ünnepé a pászkától a sátorok ünnepén keresztül a hannukáig – egy valós történelmi eseményre vonatkozó megemlékezés.
A fogság után
A hetven évig tartó babilóni fogságból a perzsa Kürosz (i.e. 559-530) 538-ban kelt rendelete értelmében szabadulhatott a zsidók első csoportja. Ekkor több mint negyvenezer zsidó hagyta el Babilóniát, Zerubbábelnek – aki Jehud néven a Méd-Perzsa Birodalom húsz satrapiájának egyike lett – a vezetésével, hogy visszatérjen az ígéret földjére. Ez volt az első alija, vagyis „felmenetel”, amelyet még két hullám követett: Artaxerxész uralkodásának hetedik évében Ezsdrás, huszadik évében pedig Nehemiás vezetésével. Az előbbi fő feladata az istentisztelet helyreállítása volt az újjáépített második Templomban; az utóbbi alatt pedig Jeruzsálemet építették újjá.
Eszter könyvének eseményei a visszatérés első és második hulláma közé esik. Ekkor még a Júdeába visszaköltözött negyvenezer főn kívül a fogságba hurcolt zsidók egésze a diaszpórában élt, túlnyomórészt perzsa fennhatóság alatt. Ezért is volt hallatlan jelentősége Hámán tervének, hogy „kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon” (Eszter 3:13), mivel ez gyakorlatilag az egész zsidóság pusztulását eredményezte volna. Közismert, hogy Hámán tervét a zsidó Mordecháj (Márdokeus), Eszter királyné nagybátyja és nevelője húzta keresztül, s végül Hámán fejére zúdult mindaz, amit ő tervezett a zsidók számára. A perzsa tartományokban élő zsidók valamennyi ellenségükre szabadon rátehették kezüket, amire azért adott lehetőséget a király, mert a médek és perzsák törvénye szerint a királyi rendeleteket soha nem lehet érvényteleníteni. Ha Ahasvérus egyszer már kiadta a parancsot, amelynek értelmében Adár hó 13-án valamennyi zsidót meg kell ölni, ezt csak úgy lehetett semmissé tenni, ha a zsidóknak megadták a lehetőséget a megelőző csapásra, illetve védekezésre. Így aztán „azon a napon, amelyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmat vesznek rajtuk, ellenkezőleg fordult, mert maguk a zsidók vettek hatalmat azokon, akik őket gyűlölték” (Eszter könyve 9:1).
Ki volt Marduka?
A múlt században szinte egyeduralkodóvá vált bibliai formakritika a történetiségnek még a látszatától is megfosztotta az Eszter könyvét. Indokolták ezt azzal, hogy – egyébként valóban – ez a legkésőbb kanonizált ószövetségi könyv, és a nevezetes qumráni tekercsek között sem bukkant fel töredéke.
A 20. század felfedezései azonban a Biblia történeti hűségét valló történészek számára is bőven adtak „muníciót”. Itt van mindjárt a szúszai palota feltárása, amelyet 1927-ben francia régészek kezdtek meg. Tény, hogy a bibliai történetben leírt helyszínek és körülmények feltűnően egyeznek a palotában folytatott kutatások eredményeivel. (Bővebben lásd keretes szövegünket.) De Eszter könyvének történeti hűségét a Berlini Kelet-Ázsia Múzeumban felfedezett perzsa ékírásos táblák is alátámasztani látszanak. Az assziriológus Arthur Ungnad a második világháború idején ezeken a táblákon dolgozva egy Borszippából származó szövegre bukkant, amely szerint egy Marduka (a héber Mordecháj/Márdokeus perzsa megfelelője) nevű férfi magas állami tisztséget töltött be Szúszában I. Xerxész alatt. Rangja, a sipir („számvevő”), arra utal, hogy befolyásos tanácsadó lehetett. William Foxwell Albright, akit a bibliai régészet atyjaként is szokás emlegetni, 1948-ban hívta fel a figyelmet erre a felfedezésre. Albright saját bevallása szerint korábban egyáltalán nem hitt Eszter könyvének történeti hitelességében, de ez a felfedezés őt is meggyőzte arról, hogy az abban leírtaknak valóságos alapja van.
I. ArtaxerxészA gyanú szinte bizonyossággá vált akkor, amikor az I. Artaxerxész és II. Dareiosz idejéből fennmaradt nippuri „Murasu és Fiai” üzletház megtalált 730 ékírásos feljegyzésén 61 zsidó névvel találkoztak a tudósok. A 61 név közül 60 különböző személyre vonatkozott, s ezek közül hat viselte a Marduka nevet! Ez a népszerűség rögtön érthetővé válik, ha egybevetjük azzal, amit Eszter könyve mond a purim utáni eseményekkel kapcsolatban: „nagy volt Márdokeus a király házában, és híre ment minden tartományba, mert ez a férfiú, Márdokeus, emelkedett és nagyobbodott” (Eszter könyve 9:4). A Murasu cég 46 zsidó üzletfele között azonban II. Dareiosz idején már egyet sem találunk, akit Mardukának neveztek volna. Úgy látszik, a név addigra veszített népszerűségéből.
Ez az egyetlen példa is elegendő, hogy felhívja a figyelmet arra: még a Biblia „legirodalmibb” könyveitől sem tagadható meg a priori módon a történeti hitelesség. A történeti és régészeti felfedezések már eddig is számos adalékot szolgáltattak az abban szereplő személyek és események hitelességéhez, és semmi okunk sincs abban kételkedni, hogy a jövőben még több hasonló dokumentum kerül elő.
Szúsza a világ fővárosa
„Itt Szúszában csodálatos mű készítésére adtam parancsot…” – olvasható a szúszai királyi palota romjai alatt megtalált alapító okiratban. Szúszát rövid babilóni tartózkodás után még Dareiosz választotta fővárosául i. e. 521-ben. Előbb hatalmas fellegvárat emeltetett az akropoliszon, a szomszédos, palotaromokkal borított dombon pedig palotáját és az apadanát, az oszlopos tróntermet építtette fel. A tulajdonképpeni város – az udvari emberek, a hivatalnokok és a kereskedők házaival, villáival – ettől keletre, a palotától széles úttal elválasztva terült el. Az egész várost hatalmas vályogtégla fal vette körül, melyet oldalról kiugró tornyok védelmeztek. Szúszát, „a világ fővárosát”, a tengerrel négy folyó kötötte össze. A palota építésén az alapító okirat szerint egyiptomiak, görögök, elámiták, föníciaiak, asszírok, babilóniaiak, indiaiak és sok más nép fiai dolgoztak. A termek és lakóhelyiségek keleti szokás szerint belső udvarokra nyíltak. Ezeket hosszú folyosók vették körül, itt őrködtek, a legkisebb mozdulatra is ügyelve a Halhatatlanok, vagyis a király testőrei. A zománcozott téglával borított falakat a testőrség, valamint oroszlánok, bikák és természetfeletti lények képmásai díszítették. A trónterem, vagyis az apadana, más elképzelés szerint épült: szinte erdőként ható oszloprengetegével az egyiptomi templomok hatását keltette. A Királyok Királyának trónja az oszlopok mögött magasodott, félhomályban, így elérve a kívánt hatást: az uralkodót földi halandó alig-alig láthatja. Dareiosz félbehagyott munkáit fia, Xerxész folytatta. Perszepoliszban és Szúszában befejezte a paloták építését, és újakat is kezdett, melyeknek gigantikus méreteiben mértéktelen despotagőgje méltó kifejezést nyert. Tény, hogy az Eszter könyve írójának jól kellett ismernie a szúszai palotát, csakúgy, mint a perzsa udvari etikettet, mivel a bibliai történetben leírt körülmények feltűnően megegyeznek a palotában folytatott régészeti kutatások eredményeivel.
Perzsa királyok és bibliai események
· Kürosz 559-530 Zorobábel, első alija
· Kambüszész 530-522
· I. Dareiosz 522-486
· Xerxész [Ahasvérus] 486-465 a Purim története
· I. Artaxerxész 465-424 Ezsdrás, második alija; Nehemiás, harmadik alija
· II. Dareiosz 424-405
· II. Artaxerxész 405-359
· III. Artaxerxész 359-338 * III. Dareiosz 338-331
