Hajdú Sándor
HETEK
Széchey Noémi
Ave Mária város Floridában
„Ötvenből két embert találtam, aki magától, minden külső kényszer nélkül adta fel magát, és férfiasan vállalta a felelősséget, majd bocsánatot kért. Az összes többi eset mind az önlegitimáló hazugságok csoportjainál sűrűsödött. A legtöbben még azt követően is képesek voltak hazudni, hogy dokumentumok, tartótisztek vallomása és pénzfelvételi jegyzőkönyvek igazolták az érintettségüket” – nyilatkozta példaként Kenedi János annak kapcsán, hogy milyen hatása volt a Kádár-rendszernek.
A magyar királyság visszaállítása fizikailag még várat magára, de lélektől lélekig építkezik a magyar. Leginkább zenével, abból is a nemzeti rock műfaj frontzenekarával, a Kárpátiával. Ők a nemzeti „tektonikus” rock fenegyerekei, akik három év alatt körbeturnézták az egykori Nagy- Magyarországot, és elérték azt, amit eddig még senki: slágereiket nem játssza ugyan egy adó sem, mégis kívülről fütyüli a nemzet ifjúsága.
Anne Frank – Történelem a mának
Ha élne 78 éves lenne és talán híres írónő. Története az egész világon ismert. Naplóját szinte valamennyi ország könyvtárainak és könyvesboltjainak polcán megtalálhatjuk. Abban az épületben, ahol családjával bujkált emlékhely működik. Az érdeklődök az év bármelyik szakaszában képesek akár órákat is sorban állni, hogy bejussanak és megnézzék az úgynevezett „hátsó traktust”. Anne Frank története a mának is üzen. A mai Magyarországnak is, augusztus 4.
Szalám Fajjád palesztin kormányfő hétfőn Kairóban kijelentette, hogy a palesztinoknak törvényes joguk az izraeli „megszállással” szembeni ellenállás.
Teherán azzal vádolta hétfőn az Egyesült Államokat, hogy félelmet és széthúzást akar gerjeszteni a Közel-Kelet országai között a Szaúd-Arábiával és öt másik Perzsa-öböl menti kőolajtermelő országgal kötendő fegyverüzlettel, amely – amerikai szándékok szerint – Irán térségbeli befolyását hivatott ellensúlyozni.
Szűkösen élő Holocaust-túlélők tízezrei várják évek óta Izrael kormányának financiális segítségét. Egy kampánnyal nyomás alá helyezték Olmert miniszterelnököt, aki most már szívesen tárgyalna.
Alig néhány nappal az Irakról folytatott legutóbbi amerikai-iráni konzultációk után Irán első számú vezetője az Egyesült Államokban és Izraelben nevezte meg Irán legnagyobb ellenségeit.
Tihanyi Péter, Hazafi Zsolt
Busa Viola
Bagyarik Cecília
Pátkai Mihály
Hechs László
A halál oka: AIDS
Számok
Egy újsághír szerint Izrael megengedte a Mahmúd Abbász által vezetett Palesztin Autonóm Szervezet számára ezer gépfegyver szállítását. Jeruzsálem ezzel azt kívánta elkerülni, hogy Ciszjordániában is átvegye az uralmat a Hamasz radikális iszlám szervezet úgy, hogy teljesen lekapcsolja a mérsékeltebb Fatahot.
Egy kis részlet történelmi hitelességének megerősítésével, a British Múzeumban található két inch hosszúságú táblácska újabb támogatást adott azoknak, akik konkrétan hiszik, hogy a Biblia – és ebben az esetben Jeremiás könyve – hiteles történelmi információkat tartalmaz.
Csütörtök reggel véget ért Izraelben a közszolgálatban dolgozók előző nap megkezdett általános sztrájkja. A Hisztadrut szakszervezet és a vele munkáltatóként tárgyaló kormány az izraeli tömegtájékoztatás jelentése szerint arról, hogy a dolgozóknak három évre elosztva összesen öt százalékkal emelik a bérét.

