Az arab országok még nem határoztak, elmennek-e a közel-keleti konferenciára

Áttörés nélkül ért véget hétfőn Jeruzsálemben Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök találkozója.

A november végére az amerikai Annapolisba tervezett közel-keleti békekonferencia előtt az izraeli kormány igyekszik legalább részlegesen elébe menni a palesztin követeléseknek. Részben azzal, hogy foglyokat bocsát szabadon, részben pedig azzal, hogy megígérte: felszámolják az engedély nélküli ciszjordániai zsidó településeket.

„A harmatgyenge érdekérvényesítés, a szolidaritás és az erős civil társadalom hiánya, jól tudjuk, a Kádár-kor öröksége. De a véleménydeformáló médiaértelmiség máig ezt a hagyományt ápolja, elég az őszödi beszéd kiszivárgását követő felháborodás kezelésére emlékezni. Felnagyították és összemosták a törvénytisztelő megmozdulásokkal az erőszakos jelenségeket… Máskor bagatellizálták a békés tömegdemonstrációkat, annak résztvevőit az ország teljes lakosságához mérve.

A törvényalkotás a kormányzati intézményeken túl az Országházban történik, ahol a pártok emberei ülnek. Kapcsolatot kell tartania velük annak, aki civil szerveződés ügyében el akar ott érni valamit.

Új pártot alapított Silvio Berlusconi a Forza Italia helyett. A Néppárt a Szabadságjogokért megalapítása a volt miniszterelnök megfogalmazása szerint minden honfitársának óhaja. A tények azonban eddig legalábbis nem ezt támasztják alá, hiszen a jobbközép ellenzék sem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a hírt. Ám nyilvánvaló, a 71 éves Berlusconi számára ez az utolsó esély arra, hogy az ellenzék vezére maradjon.

Szerdán véget ér a 2008-as Európa-bajnokság kvalifikációs sorozata. A házigazda osztrákok és svájciak mellett biztosan részt vesz a kontinenstornán Lengyelország (A csoport), Olaszország és Franciaország (B), Görögország (C), Csehország és Németország (D), Horvátország (E), Spanyolország (F), valamint Románia és Hollandia válogatottja. A további négy helyre még kilenc nemzet csapata apellál.

A címvédőként indult Lékó Péter az utolsó (9.) fordulóban is döntetlent játszott a Moszkvában rendezett II. Mihail Tal sakkemlékversenyen: a sötét bábukat vezetve a 27. lépésben egyezett meg remiben az izraeli Borisz Gelfanddal, s így 4,5 ponttal, négyes holtversenyben harmadikként zárta a viadalt. A tornát az orosz Vlagyimir Kramnyik nyerte.

November 20-án

Az Olmert-Abbász találkozón

Luxusautó győzelemért cserébe

Közel-Kelet

Egy orosz milliárdos ösztönző felajánlást tett a horvát labdarúgó-válogatottnak: amennyiben szerdán legyőzi az angolokat Európa-bajnoki selejtezőn, a csapat négy játékosa egy-egy luxus Mercedesszel gazdagodik.

Forrás: Origo Moszkvában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik fölényes elsőségével fejeződött a II. Tal-emlékverseny. A viadal utolsó játéknapján valamennyi játszma pontosztozkodással végződött. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Kramnyik partija 60 […]

Gyurcsány Ferenctől vár lépéseket „az MSZP-n belül elharapódzó jelenségek” ügyében a fővárosi, XIII. kerületi magyar-izraeli kettős állampolgárságú fideszes önkormányzati képviselő, Szabó György.

Lékó ismét remizett és 4,5 ponttal zárt

„Politikai sandaság” – javában tart az adok-kapok Angyalföldön

Élelmes vállalkozók sok pénzt kerestek azzal, hogy a spanyol király beszólt Hugo Chávez venezuelai elnöknek. A „Miért nem fogod be a szád?” mondat letölthető csengőhangként, és megjelent pólókon is. A diplomáciai bonyodalomnak azonban kockázatai is lehetnek a spanyol cégek számára.

Hosszú hónapok viszonylagos láthatatlansága után Tony Blair volt brit miniszterelnök hétfőn ismerteti elképzeléseit arról, hogy miként lehetne munkát adni több tízezer palesztinnak. A június óta a nemzetközi közösség közel-keleti küldötteként dolgozó Blair feladata, hogy a megszállt területek újjáélesztésével lendületet adjon a jövő hétfőn kezdődő béketárgyalásoknak. Blair ipari parkokat és mezőgazdasági vállalkozásokat javasol majd, de egyelőre csak a hangulat javulását remélik ettől.

János Károly spanyol király nem tudhatta, hogy milyen divathullámot indít majd el, amikor az Ibero-Amerikai Csúcstalálkozón élesen csendre utasította Hugo Chávez venezuelai elnököt, aki többször is lefasisztázta José Maria Aznar volt spanyol miniszterelnököt.