Forrás: Népszava

„A harmatgyenge érdekérvényesítés, a szolidaritás és az erős civil társadalom hiánya, jól tudjuk, a Kádár-kor öröksége. De a véleménydeformáló médiaértelmiség máig ezt a hagyományt ápolja, elég az őszödi beszéd kiszivárgását követő felháborodás kezelésére emlékezni. Felnagyították és összemosták a törvénytisztelő megmozdulásokkal az erőszakos jelenségeket… Máskor bagatellizálták a békés tömegdemonstrációkat, annak résztvevőit az ország teljes lakosságához mérve. Mintha az, hogy a közelmúlt antifasiszta akciói általában néhány tucat érdeklődőt vonzottak, azt jelentené, hogy a többiek mind nácik… Sokak, köztük baloldali társadalomtudósok szerint a Brüsszel által szigorúan felügyelt konvergenciaprogrammal a kormány a multinacionális tőke, a befektetők kísérleti terepévé tette hazánkat: mekkora az a jövedelemelvonás, amit még elviselünk?” (Írja Kísérleti telep című cikkében Szerető Szabolcs a Magyar Nemzet november 19-i számában.)

„Vona Gábor, az SZDSZ-szel megegyező támogatottságú, bár >>némileg« kisebb hatalmú Jobbik és a Magyar Gárda elnökeként végre a sarkára állt, beszólt a cionistákkal régóta egy csónakban evező Viktornak, aki amerikai zsinagóga- és kamukausztkörútján Tom Lantossal együtt reményét fejezte ki, hogy csökken a >>fasiszták«… jelentősége Magyarországon… Tisztelt Miniszterelnök Úr!… Ön a minap az Egyesült Államokban Tom Lantossal találkozott. Azzal az emberrel, aki a… Magyar Gárdát egy példátlan és antidemokratikus támadással illette. Tom Lantos az Önnel történt találkozón is megismételte őrült kirohanását, amelyet Ön a tudomásom szerint nem vitatott… Elvártuk és elvárjuk, hogy az újabb miniszterelnökségére készülve egy több millió magyar ember lelkébe beletaposó politikai kalandort önmérsékletre szólítson fel, legyen az akár az Egyesült Államok egyik külügyi vezetője is.” (Írja Vona nyílt levele Orbánnak: Miért cseresznyézel egy tálból Lantossal? a kuruc.info internetes honlap)

Comments are closed.