
Miközben a KDNP elvárja, hogy tekintélyes szervezetként tekintsenek rá, a közvélemény-kutatások szerint a pártnak gyakorlatilag nincs önálló támogatottsága. Hiába próbálkoznak egy-egy témával – a vasárnapi munka tilalmával vagy a biztosítók bojkottjával -, sem a párt, sem elnöke, Semjén Zsolt nem tud kitörni a nagy testvér árnyékából. Bár a Fidesz számára szükség van egy „saját” ellenzéki pártra az MDF mellett, ha kellemetlenné válna számukra a KDNP, gondolkodás nélkül megszabadulnak tőle.

Debrecen fideszes polgármestere szerint szakszerűtlen rendőri intézkedés okozott tömegverekedést a legutóbbi Nyíregyháza-Debrecen labdarúgó-mérkőzésen a szabolcsi megyeszékhelyen, ezért a politikus a rendészeti miniszterhez fordult az Országgyűlés ülésén. Kósa Lajos közölte: a rendőröknek sikerült elérniük, hogy a tömeg agresszívvá vált, de azt is, hogy az emberek ismét rájöttek arra: nem bízhatnak a hatóságban.
A II. világháború idején gyilkossággal vádolt Charles Zentait (Zentai Károly) „tisztázza” egy archivált tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyben Zentai volt parancsnoka egyik beosztottjára, nem pedig Zentaira vall a 18 éves Balázs Péter zsidó fiatalember megkínzása és meggyilkolása ügyében – írta a The Australian című ausztrál lap hétfőn, internetes honlapján megjelent írásában.
Nő a lopakodó diktatúra esélye
Granasztói György: Kiállok Semjén Zsolt mellett · Az államnak anyagi eszközökre, bevételeket adó vagyonra van szüksége
2007. szeptember 22. (8. oldal)
2007. szeptember 22. (8. oldal)
Elkészült a diktatúra sötét titkait kutató Gereben Ágnes új könyve a lágerek valóságáról
Bajnai Gordon szlogenjei az uniós pénzekről – és az igazság részletesebb kibontása
A politikai és szellemi szabadság vágyából alakult meg húsz éve az MDF
Magyar-szlovák „megbékélés”: történelem, politika és választói közhangulat
Rejtélyes légitámadás Szíriában
Romanesztán: nemzetté válhat-e a cigányság?
2007. szeptember 22. (9. oldal)
Ellentmondó pozsonyi lépések · „A magyarok ismét elvesztik állampolgárságukat”
Az utóbbi évek legfájóbb morális felvetései



