2007. augusztus 23. 12:19

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)azoknak az interneten megjelent felvételeknek az ügyében, amelyeken két fiatal zsidó sírokat köpköd, illetve rugdos – tájékoztatott a testület szóvivője.

NOL * Lapzsemle * 2007. augusztus 23.

A Magyar Gárdával kapcsolatos szerveződések aggodalmat váltottak ki sokaknál, az egyesület alapító tagjai viszont Sólyomhoz írtak megnyugtató nyílt levelet

A honvédelmi bizottság fideszes elnöke szerint viszont a Honi Gárda ötlete támogatható

A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést. Az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon. – indítja a magyar gárdákról írt cikkét a Die Presse csütörtöki száma.

A Die Presse beszámolója szerint ellenszenvet és felháborodást váltott ki a közvéleményből nem csak a gárda fekete egyenruhája, amely sokakat az SS viseletére emlékeztet, hanem a nyilaskeresztes uralmat felidéző vörös-fehér karszalag is.

Rossz ötletnek tartja a Magyar Gárda létrehozását Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere.

A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést – írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap csütörtöki számában, rámutatva: az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon.

Rossz ötletnek tartja a Magyar Gárda létrehozását Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere. A politikus erről a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában beszélt.

NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 23.

NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 23.

Érdekes felkérést kapott Balázs Klári és Korda György: megkérték őket, hogy énekeljenek a 10. jubileumi Zsidó Nyári Fesztiválon.

A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést – írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap csütörtöki számában, rámutatva: az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon.

A konzervatív osztrák lap azt is megjegyzi, hogy a Jobbik-vezető Vona Gábor nem zárta ki a háború lehetőségét Szlovákiával vagy Romániával.

2007. augusztus 23. 11:08

A köztársasági elnökhöz fordult védelemért a Magyar Gárda alapító tagsága Gyurcsány Ferenc ügyészségi interveniálása okán (l. a kapcsolt dokumentumot). Magánemberi és szavazópolgári mivoltában e sorok írója is elítéli a Jobbik-fiókszervezet programját. De liberális szabadgondolkodóként úgy véli, nekik is joguk van kifejteni felfogásukat – legyen az bármilyen gusztustalan.

2007.08.23., 2007. évfolyam, 34. szám

2007.08.23., 2007. évfolyam, 34. szám

2007.08.23., 2007. évfolyam, 34. szám