Az izraeli rendőrség kémkedéssel és árulással gyanúsította meg Azmi Bisara szökésben levő izraeli arab politikust, közölték szerdán. A gyanú szerint az izraeli törvényhozás volt tagja a tavaly nyári libanoni háború idején segítséget nyújtott a Hezbollah fegyvereseinek. Bisara a múlt hónapban lemondott mandátumáról, az ellene akkor már megindult vizsgálatot boszorkányüldözésnek minősítette, és tagadott minden ellene felhozott vádat.

2007. május 2. 13:44

2007. május 2. 13:22

Egy kisfiú kidobta édesapja gyémántokkal teletömött erszényét, és mire kiderült az ügy, a vagyont érő gyűjtemény a szeméttelepen landolt és nyoma veszett. A hatéves tel-avivi kisfiú szemétbe valónak gondolta az öreg erszényt és gyorsan ki is dobta. Véletlen tettére még aznap fény derült, a kukásautó viszont már régen elvitte a háztartási hulladék közé került gyémántos zsákocskát.

Izrael külügyminisztere lemondásra szólította fel szerdán Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt. „A miniszterelnökkel közöltem, a legjobb lenne, ha lemondana” – mondta újságíróknak Cipi Livni külügyminiszter röviddel a miniszterelnökkel folyatott megbeszélése után.

2007. május 2. 17:30

Izraelben a kormányzó Kadima párt parlamenti csoportjának vezetője szerint a tavalyi libanoni háborúban elkövetett hibák miatt elveszítette az ország bizalmát Ehud Olmert kormányfő, és ezért távoznia kell tisztségéből.

Egy vizsgálat szerint az izraeli vezetők valósággal „fejest ugrottak” a tavalyi háborúba

2007. május 2. 12:09

Veszélyben került Ehud Olmert izraeli miniszterelnök posztja a tavalyi libanoni háború miatt, miután magas rangú párttársa is távozásra szólította fel. A centrista Kadima párt frakcióvezetője, Avigdor Jicháki szerint Olmert elveszítette pártja és az emberek bizalmát. Felmérések szerint az izraeliek kétharmada is Olmert távozását akarja, miután egy kormánybizottság kimondta: a miniszterelnök hibázott a Libanon elleni hadműveletek megindításakor és levezénylésekor. Olmert nem mond le.

2007. május 2. 12:50

MTI

Az arab nyelvterület lapszemléje

Szerdán izraeli tudósok bejelentették egy olyan ősi ökoszisztéma felfedezését, amelynek korát a történelem előttre datálják. A leletre bányászok találtak rá egy barlangban, kőfejtés közben. A szakemberek szerint elsőrangú jelentősséggel bíró felfedezés történt.

Jacques Chirackal igazi államférfi távozik a francia állam éléről, olyasvalaki, aki bátor és szuverén döntésekre volt képes. Akárki nyeri az elnökválasztást, az államférfi helyét egyszerű politikus foglalja majd el.

Miután már a hangosítást is megoldották az MSZP frakcióvezetőjének fórumán, a sátorban valaki váratlanul azt kérdezte Lendvai Ildikótól, szerinte baloldali-e a Gyurcsány-kormány. A kérdezett töprengve azt válaszolta, ez az egyik legfontosabb kérdés manapság. Baloldali, mert a leszakadás ellen, az emberek felemelkedéséért tenni, a baloldalnak több mint száz éve ez a célja. Ahhoz azonban, hogy a rászorulókon segíthessen, fel kell töltenie a kasszát.

Már második évében jár a kulturális minisztérium által Németországban szervezett rendezvénysorozat, az Ungarischer Akzent. Tavaly március 9-én kezdődött és 2007-ig, a berlini Collegium Hungaricum új épületének megnyitásáig tart. Az eddig eltelt időszakban csaknem 500 magyar művész lépett a közönség elé a 220 program során 70 német városban. Erre a magyar fél összesen 540 millió forintot fordított.

Forgács Péter Dunai exodus című filmje két hajóút története. Mindkét út az Erzsébet királyné Dunai gőzösön esett, mindkét filmet a hajó kiváló amatőr filmes kapitánya, Andrásovits Nándor készítette. Csak az utasok változtak. Az egyik úton pozsonyi zsidók menekültek 1939-ben a fasiszta népirtás elől Palesztinába. Az Erzsébet királyné és a Cár Dusán dunai gőzösök szállították őket a Fekete-tengerig.