Forrás: Népszava

Már második évében jár a kulturális minisztérium által Németországban szervezett rendezvénysorozat, az Ungarischer Akzent. Tavaly március 9-én kezdődött és 2007-ig, a berlini Collegium Hungaricum új épületének megnyitásáig tart. Az eddig eltelt időszakban csaknem 500 magyar művész lépett a közönség elé a 220 program során 70 német városban. Erre a magyar fél összesen 540 millió forintot fordított.

Az évad öt németországi régióra koncentrál, az „Ungarn – Fünf Positionen”, azaz „Magyarország – öt pozíció” jegyében – mondta lapunknak Erdődy Orsolya, az Ungarischer Akzent programiroda vezetője. Baden-Württembergben a magyar kultúra és innováció egyszerre mutatkozik be. A jelenleg a budapesti Műcsarnokban látható Kempelen-kiállítás érkezik júniusban Karlsruhéba, itt rendezik meg a német-magyar innovációs konferenciát is. Türingiában a Szent Erzsébet-év ad keretet a magyar programoknak. Eisenachban nyílik a Szent Erzsébetről szóló történeti és művészeti kiállítás, amelyet magyar komolyzenei és folkkoncertek ölelnek körül. A magyar zene igazi fellegvára Németországban az északi Schleswig-Holstein tartomány lesz – hangsúlyozta Erdődy Orsolya. Európa egyik legrangosabb zenei fesztiváljának, a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválnak idén ugyanis hazánk lesz a díszvendége. Így több mint negyven helyszínen 146 koncert és zenei ünnepség mutatja be a magyar zeneművészetet. Többek között Hamburgban, Flensburgban, Kielben és Lübeckben lép fel majd a Danubia Szimfonikus Zenekar, Schiff András, a Budapest Klezmer Band, a Szent Efrém férfikar, Bogányi Gergely, az Amadinda Percussion Group, a Keller Quartett, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Perényi Miklós, Kelemen Barnabás, a Sebő Együttes, a Besh o droM, a Romano Drom és Yonderboi. – Észak-Rajna-Vesztfália azért lett az öt pozíció egyike, hogy még szorosabbá fonjuk a 2010-es két Európa Kulturális Fővárosa, Pécs és a Ruhr-vidék kapcsolatát – mondta lapunknak az irodavezető. Most a fővárosban, Berlinben sűrűsödnek leginkább a magyar programok. Április 19-től a Berlini Zsidó múzeumban látható Forgács Péter Exodus című installációja. Május 3-án és 4-én kultúra és kreatív gazdaság címmel rendeznek konferenciát, és ekkor lesz a Collegium Hungaricum új épületének bokrétaünnepe is.

Az Ungarischer Akzent programja is bizonyítja, hogy mi, magyarok egy kicsit mindig is otthon voltunk Németországban – hangsúlyozta a programigazgató, és hozzátette – Esterházy Péter és Nádas Péter után egy másik írónemzedék is felnőtt, és őket kell támogatni abban, hogy rátaláljanak Németországra. Az ország az utóbbi évtizedekben vagy tán évszázadokban a magyar szellemi értékek értő befogadója volt, és a világba vezető út előszobájának is bizonyult – hangsúlyozta Erdődy. A magyar állam összesen 540 millió forintot tud szánni az évadra, ám a német partnerszervezetek és szponzorok segítségével ennek több mint a dupláját fordítják a magyar kultúra német exportjára.

Hamvay Péter

Keretes cikkek

Két hajóút története

Forgács Péter Dunai exodus című filmje két hajóút története. Mindkét út az Erzsébet királyné Dunai gőzösön esett, mindkét filmet a hajó kiváló amatőr filmes kapitánya, Andrásovits Nándor készítette. Csak az utasok változtak. Az egyik úton pozsonyi zsidók menekültek 1939-ben a fasiszta népirtás elől Palesztinába. Az Erzsébet királyné és a Cár Dusán dunai gőzösök szállították őket a Fekete-tengerig. A másik út során Besszarábiában élő népi németeket telepítettek vissza a Harmadik Birodalomba 1940-ben. A besszarábiai svábok, ismerve a szovjet terrort s az ottani német kissebség sorsát, mind az SS szervezte kivándorlást választották. Forgács Péter Andrásovits felvételeivel és az egykori utasokkal készített dokumentumfilmekből és korabeli dokumentumokból állított össze páratlan, megrázó alkotást, amelyet most a világ számos pontja után a Berlini Zsidó Múzeumban láthat április 19-től július 29-ig a német közönség. A napi 2000-2500 látogatót vonzó berlini múzeum a két utazás paradoxonával együtt vállalta fel a művet. A tárlatot Götz Aly neves német történész nyitotta meg.

Podhorányi Zsolt

Comments are closed.