Tessék választani! – hirdette a felirat azon a konferencián, amelyet a Fidesz megalakulásának 19. évfordulója alkalmából rendeztek. Az amúgy kissé öregesre sikeredett összejövetelen Orbán Viktor azt mondta, ez alkalommal egy nemzedék születé­sét ünneplik, azokét a fiatalokét, akik a nyolcvanas évek közepe táján öntudatra ébredtek és akik megértették, hogy a nemzet akar tőlük valamit, ezért küldetésük van.

Magyarországon a felnőttek körülbelül 10 százaléka szélsőséges antiszemita, a népesség további 25 százaléka táplál különféle zsidóellenes előítéleteket. Mindez egy 1993 és 2003 között, a témában utoljára akkor végzett vizsgálatból derül ki. Az elmúlt hónapok történéseinek, vitáinak fényében kérdés, hogy rosszab­bodott-e azóta a helyzet, s ha igen, van-e, és mi a szerepe ebben az oktatásnak.

A washingtoni magyar nagykövet megnyugtatott egy, a magyarországi antiszemitizmus miatt aggódó amerikai képviselőt, hogy „a magyarok nem antiszemiták, és az ország minden jóérzésű emberét felháborodással töltik el az antiszemita jelenségek”.

„Izrael érdekelt a párbeszédben és az együttműködésben a békeszerető arab államokkal a békefolyamat és a békés kapcsolatok fejlesztése érdekében, továbbá reméli, hogy a rijádi arab csúcs ezt a célt szolgálta”. Ez Izrael hivatalos álláspontja, miután nyilvánosságra kerültek az arab csúcsértekezlet határozatai.

A Jediot Ahronot című izraeli lap tudósítónője, aki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kíséretében érkezett Szaúd-Arábiába, a rijádi csúcsra, nem kísérhette el a főtitkárt útja következő állomására, Bejrútba. Annak ellenére, hogy a New York-i libanoni konzulátus megadta neki a beutazási vízumot, Fuad Szinjora libanoni miniszterelnök közölte Ban Ki Munnal: az izraeli tudósítót nem engedik be Libanonba.

Kétpontos előnnyel Vlagyimir Kramnyik nyerte meg a 16. Amber-versenyt. Az orosz világbajnok hatodszor diadalmaskodott a hagyományos monacói tornán. Korábban 1996-ban, 1998-ban (Shirovval holtversenyben), 1999-ben, 2001-ben (Topalovval osztozva) és 2004-ben (Morozeviccsel) végzett az élen. Végső sikerének záloga a „vakon” vívott játszmákban mutatott szinte hibátlan játéka volt, míg riválisai sokat hibáztak.

Az amerikai Serena Williams lesz a világelső belga Justin Henin ellenfele a 6,9 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna női versenyének döntőjében. Az idei ausztrál nyílt bajnokságon győztes amerikai az elődöntőben az izraeli Shaar Peert győzte le két játszmában (7:6, 6:1).

1998 Március 31. (9 éve történt)

Német drukkereket kapcsoltak le a cseh határon · Magyarok Montenegróban

2007. március 24. (3. oldal)

Szervezettebbek, hitelesebbek és vállalhatóbbak szeretnének lenni a kormányellenes tüntetők

2007. március 24. (8. oldal)

2007. március 24. (7. oldal)

2007. március 24. (6. oldal)

A Bálint Zsidó Közösségi Ház – röviden Bálint Ház – küldetése, hogy teret és lehetőséget biztosítson a magyarországi zsidó közösség és a közösség tagjai számára az önkifejezésre, a nyilvánosságra, és a párbeszédre.

Magyarországon eddig csak zenészek, sportolók vették igénybe magán biztonsági cégek szolgáltatásait

Tessék választani!- hirdette a felirat azon a konferencián, amelyet a Fidesz megalakulásának 19. évfordulója alkalmából rendeztek. Az amúgy kissé öregesre sikeredett összejövetelen Orbán Viktor azt mondta, ez alkalommal egy nemzedék születését ünneplik, azokét a fiatalokét, akik a nyolcvanas évek közepe táján öntudatra ébredtek és akik megértették, hogy a nemzet akar tőlük valamit, ezért küldetésük van.

. évfolyam . szám,

2007. március 30. 19:15

Index/MTI