Számomra keserves, de Magának, uram, nyilván örvendetes hír, hogy immár bíróság döntötte el: a „felszabadítás kontra megszállás” vitában nem nekünk, akiknek az élete múlott a Vörös Hadsereg megérkezésén, volt igazunk, hanem Önöknek, akik csak megszállásról hajlandók tudni.

A csoport: Lengyelország-Azerbajdzsán 5-0, Kazahsztán-Szerbia 2-1, Portugália-Belgium 4-0. Az állás: 1. Lengyelország 13 pont, 2. Finnország 11, 3. Portugália 10

Az angol sajtó immár szívesen látná kapun kívül Steve McLarent, a válogatott mesterét. A szigetországi együttes bakija volt a hétvége egyik meglepetése. Ugyancsak váratlan volt Törökország fölényes athéni győzelme.

1979 Március 26. (28 éve történt)

2007. március 19. (8. oldal)

2007. március 19. (8. oldal)

2007. március 19. (9. oldal)

Az államreform mint a szocializmus építésének folytatása

MTI

Nagyon nehéz helyzetbe került a törökök elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen elszenvedett 4-1-es vereség után a magyarokkal azonos csoportban szereplő címvédő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Otto Rehhagel, akinek távozását követeli a helyi média.

2007. március 25. 19:25

1957. március 25.-én írták alá a Római Szerződést, amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget. Ezt a napot tekintik az EU születésnapjának. Azaz az Unió most lett ötven éves. Ezt az eseményt Berlinben nagy felhajtás kíséretében ünnepelték vasárnap. Szerintem börzdéj valóban van, de a hepi életérzés teljesen indokolatlan.

Az Európai Unió 50. születésnapján ünnepélyesen elkötelezte magát az új reformokra. 2009-ig ki kell bocsátaniuk egy modern alapszerződést. Angela Merkel német kancellár, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, és Hans-Gert Pöttering, az Európa Parlament elnöke egy ünnepélyes ceremónia keretében írta alá a „Berlini Nyilatkozatot”, amely 27 államra 490 milliós létszámúra nőtt közösséget kezelhetőbbé és emberközelibbé teszi.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap Mahmúd Abbász palesztin elnökkel Rámalláhban folytatott megbeszélését követően elismerően nyilatkozott az államfő elképzeléseiről a közel-keleti békére vonatkozóan, ugyanakkor egyelőre kizárta, hogy a palesztin egységkormány Hamász-párti képviselőivel találkozzon.

2007. március 25. 17:01

A német nyelvterület sajtószemléje

Európa vezetői aláírták a Berlini Nyilatkozatot

2007. március 25. 14:45

2007. március 25. 14:44

2007. március 25. 11:47