Nem hajlandó énekelni a zsidó állam himnuszát az izraeli kormány első muszlim arab tagja, Gáleb Madzsadle. A munkapárti tárca nélküli miniszter azt mondta az izraeli közrádiónak, hogy az izraeli himnuszt cionista zsidóknak írták, márpedig ő se nem cionista, se nem zsidó, hanem büszke arab és muszlim. Jelezte mindazonáltal, hogy továbbra is fel fog állni, valahányszor megszólal az izraeli himnusz.

Izrael bojkottálja a hét végén megalakult palesztin egységkormányt, mivel az – pontosabban mondva az abban domináns Hamász – nem ismeri el őt és nem mond le expressis verbis az ellene irányuló erőszakról. Ennek ellenére alighanem azoknak van igazuk, akik szerint az iszlámista szervezet – minden makacs ellenkezése ellenére – a valóságban már sokat „puhult”, s ha a dolog odáig jutna, nem akadályozna meg valamiféle, legalább ideiglenes rendezést.

A palesztin parlament szombaton megszavazta az egységkormányt, amelyben mind Iszmáil Haníje miniszterelnök radikális iszlámista Hamász pártjának, mind Mahmúd Abbász elnök mérséklet Fatah pártjának képviselői jelen vannak. A 25 minisztériumból 12 jut a Hamásznak, hat a Fatahnak, hét – köztük a fontos pénzügyi, külügyi és belügyi tárca – pedig „függetleneknek” vagy kis formációk tagjai­nak. A kormány tagjai letették az esküt Abbász elnök előtt.

1944 Március 19. (63 éve történt)

2007. március 12. (5. oldal)

2007. március 12. (7. oldal)

2007. március 12. (2. oldal)

Ha nem indul a videó, kattintson ide

A palesztin parlament szombaton megszavazta az egységkormányt, amelyben mind Iszmáil Haníje miniszterelnök radikális iszlamista Hamász pártjának, mind Mahmúd Abbász elnök mérséklet Fatah pártjának a képviselői jelen vannak. A 25 minisztériumból 12 jut a Hamásznak, hat a Fatahnak, hét – köztük a fontos pénzügyi, külügyi és belügyi tárca – pedig „függetleneknek” vagy kis formációk tagjainak. A kormány tagjai letették az esküt Abbász elnök előtt.

Az izraeli arabok 28 százaléka, ezen belül a felsőfokú végzettségűek 33 százaléka úgy hiszi, hogy a holokauszt nem történt meg – állapította meg egy vasárnap közzétett felmérésben a haifai egyetem.

2007. március 18. 21:00

Megújulhat-e, megújítható-e a büntető politika? A rendszerváltozás után másfél évtizeddel, létezik-e valódi válasz a megváltozott társadalmi jelenségekre és folyamatokra? Kész-e e változtatásra a politikai osztály? Kész-e e változásra a társadalmi-intézményi környezet?

MTI

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 18.

Az Unió soros német elnöksége üdvözli az új palesztin egységkormány megalakulását, ám feltételekhez köti a tavaly befagyasztott uniós segélyek újraindítását

Ehud Olmert szerint az új palesztin kabinet programja nem felel meg a nemzetközi közösség követeléseinek

A német nyelvterület lapszemléje

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 18.

2007. március 18. 12:55

2007. március 18. 10:40