Az oroszok akár büszkék is lehetnének csodafegyverükre, a Kalasnyikovra, amelyet hat évtized óta a leghatékonyabb fegyvernek tartanak és amelyből több mint százmillió készült. Büszkeség helyett most inkább fel vannak háborodva. Híres gépkarabélyukat egyre többen sajátítják ki, milliárdos veszteségeket okozva ezzel Oroszországnak.

Izraeli, palesztin és jordániai vezetők részvételével találkozót tartanak március 14-én Tokióban – jelentette be a japán külügyminiszter. Aszo Taro szerint ezzel folytatják az előző kormányfő, Koidzumi Dzsunicsiro tavaly júliusi, közel-keleti útján megkezdett munkát. Koidzumi gazdasági segítséget ígért és támogatást a közel-keleti államok közötti együttműködés előmozdításához. Tokióban úgy vélik, az Egyesült Államoknál jobb eséllyel közvetíthetnének az izraeliek és a palesztinok között.

Két napig tartó „tisztogató hadmű­velet” után az izraeli egységek megkezdték kivonulásukat Náblusz belvárosából, ahol az élet lassan-lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Véget ért a 48 óráig tartó kijárási tilalom, a nábluszi városi tanács elrendelte a hivatalok, az üzletek és az iskolák – közöttük a helyi egyetem – újbóli megnyitását.

1946 Február 28. (61 éve történt)

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:02 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:02 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

Az 1980-ban, Jeruzsálemben talált négy mészkő-koporsó vélt vagy valós történetét egy új amerikai dokumentum film dolgozza föl

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:03 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:03 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:03 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:04 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:04 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:04 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:05 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

Előkerült néhány példánya a Harmadik Birodalom vezérének a szerkesztésében kiadott német nyelvű „revideált” újszövetségnek – írja az egyszerre több német és angol nyelvű lap által publikált információkra hivatkozva az orosz nyelvű Izvesztyija. Az egykor százezres példányszámban kinyomtatott mű nem elsősorban a Führer vallásos buzgósága miatt jelent meg 1940-ben. Az írás a kereszténység zsidótlanítását szolgálta.

2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 18:01 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS

Oroszország igyekszik elérni a palesztin kormányt sújtó gazdasági blokád feloldását – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter kedden, Háled Mesaalt, a palesztin Hamász politikai vezetőjét fogadva Moszkvában.