2007. február 27. kedd | 09. HÉT | 58. NAP | 22:04 | NÉVNAP: ÁKOS, BÁTOR, AKÁCS
| Kórokozók ellen szellőztessünk! | Friss levegő Litvániában | Összeégett holttest egy budapesti lakásban | Újabb kórházért demonstráltak | Füstmérgezésben halt meg egy csongrádi férfi | Áprilisban tárgyalja a kormány a felsőoktatási törvényt | Hamburger 75 ezer forintért | Pálinkás: a színházak életképessége a tét | Fegyverrel raboltak ki egy miskolci patikát | Mikroelektródákkal irányított galambok
Név: Jelszó:
Bobby Brown börtönben
2007. február 27. 19:35 | Forrás: STOP/MTI
Bobby Brown rhythm-and blues énekes a Norfolk megyei börtönben csücsülhet mindaddig, amíg nem fizet 19 ezer dollárt, amely az elmaradt tartásdíj és a bírósági költség együttes összege.
Brown ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy az énekes egyre csak küzd azért, hogy ki tudja fizetni a tartásdíjat, amelyet még akkor állapítottak meg, amikor sikere csúcsán volt. Brown évek óta nem adott ki lemezt, ezért bevétele jócskán megcsappant a Kim Wardtól való válása óta, akitől két gyermeke született. Az énekest akkor tartóztatták le, amikor éppen kislánya vezérszurkolói versenyén vett részt az attleborói középiskolában. Az indok: nem jelent meg a tartásdíjról szóló meghallgatáson tavaly októberben, és január óta újabb elmaradása van, s e mulasztás már többször előfordult. Nem először fenyegeti a börtönbüntetés sem, 2004 júniusában például 90 nap elzárásra ítélték, amiért három hónapnyi tartásdíjjal tartozott. Bobby Brown jelenleg Whitney Houston popdívától válik 14 évi házasság után.
STOP
Téma: Hozzászólás a cikkhez
Brüsszel lassúsága nem lehet akadály
Kétmilliárd jut a határon túli magyarságra
Letartóztatták Whitney Houston férjét, Bobby Brownt. A 38 éves R&B énekes 19 ezer dollár (3,6 millió forint) gyermektartással tartozik a vol…
A rovat további hírei
Szavazzon Ön is: ki volt a legszebb az Oscar-gálán?
Rákot, AIDS-et, vakságot gyógyít az autókereskedő
22:02 | Kórokozók ellen szellőztessünk!
21:31 | Friss levegő Litvániában
21:25 | Összeégett holttest egy budapesti lakásban
21:15 | Újabb kórházért demonstráltak
21:02 | Füstmérgezésben halt meg egy csongrádi férfi
20:50 | Áprilisban tárgyalja a kormány a felsőoktatási törvényt
20:38 | Hamburger 75 ezer forintért
20:32 | Pálinkás: a színházak életképessége a tét
20:29 | Fegyverrel raboltak ki egy miskolci patikát
20:26 | Mikroelektródákkal irányított galambok
20:14 | A fokhagyma mégsem segít?
20:12 | Debreceni lakástűz – újabb család kért segítséget
20:08 | Hágai nyugtató
20:02 | A körülmetélés csökkenti az AIDS kockázatát
19:53 | Szavazzon Ön is: ki volt a legszebb az Oscar-gálán?
19:44 | Whitney férjét lecsukták
19:35 | Bobby Brown börtönben
19:26 | Rákot, AIDS-et, vakságot gyógyít az autókereskedő
19:21 | Elfogták a hajórabló kalózok egy részét
19:17 | Sokat fogyasztott Basescu kocsija
19:12 | A szemtanúk felismerték N. Lászlót!
19:08 | Beckhamék beköltöznek
19:04 | Orbán nem kér bocsánatot Petréteitől
18:59 | Műtét közben is szépeket álmodunk
18:50 | A múlt sebei
18:41 | Mi lesz a fociból, rögbi?
18:38 | Prodi megvédte kormányát
18:32 | Értelmiségiek bírálták a holokauszttagadó értekezletet
18:26 | Már 18 áldozata van az autóbombás merénylőnek
18:23 | Öngyilkos lett egy szentesi képviselő
BELFÖLD
Tarlós István levelét megírta
BULVÁR
Pflum Orsit vadállatok kísérték
KÜLFÖLD
Izraeli szuperpáncélos az amerikai katonáknak
GAZDASÁG
Málta jövőre eurót akar
BULVÁR
Hihetetlen: megtalálták a Waczak Szállót!
Kínos találkozás: Albert Györgyi összefutott Stohllal
„Piszkos gazember, disznó, gyere ki az óladból”
Ezt nézze meg! Galambos Dorina mindent megmutat!
Csepregi Éva Müller Péterrel randizik
Agyonverték, nehogy megfertőzzön mást is
Szirmai Móni vascsővel vett elégtételt
Győzi állandóan leüríti a családi kasszát!
Justin és Scarlett erotikus videója
Az amerikaiak nem ismerik a paracetamol veszélyeit
Hihetetlen: megtalálták a Waczak Szállót!
MÉDIAAJÁNLAT | ADATKEZELÉSRŐL | JOGOKRÓL | ALAPELVEK | IMPRESSZUM | ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ

