Egyetlen odavetett csók valószínűleg véget vetett Hajim Ramon volt izraeli igazságügyi miniszter politikai karrierjének. Tavaly júliusban, a kormányülésre menet, egy társadalmi eseményt ünneplő társaságba keveredett a miniszter, csevegett a jelenlévőkkel és valószínűleg félreértve az egyik katonalány – szerinte kihívó – viselkedését, egy „nyelves puszit” adott neki. A lány később feljelentette, szexuális zaklatással és szemérmetlen viselkedéssel vádolta meg.
Büdös cigány, mocskos kommunista, tolvaj-rabló zsidó – kezdhetjük napi kis szemlénket a vélemények világában. Jó, persze mindehhez komoly adag mazochizmus is szükséges – mert a magyar nyilvánosság egy elég jól körülhatárolható részében találhatóak az efféle, sőt még ennél is jóval szellemesebbnek hitt megjegyzések. Vagyis, aki akarja, elkerülheti az ilyesmit.
A szenátus ellenzi az Irak-stratégiát · Csökkenteni kell a benzinfogyasztást?
2007. január 25. (17. oldal)
Történelmi tabló, avagy a magyar út Trianontól a Lipótmezőig
Népszabadság * Zalán Eszter * 2007. február 1.
Labdarúgás
Az európai középmezőnyben foglal helyet a kisebbségvédelmet illetően Ausztria, amelynél például Horvátország, Magyarország és Litvánia is több jogot biztosít a kisebbségeinek – így ismertette szerdán az osztrák hírszolgálati iroda azt a könyvet, amely a Springer Verlag gondozásában jelent meg a közelmúltban az európai kisebbségvédelem témakörében.
Népszabadság * Falusy Zsigmond * 2007. február 1.
Szerdán egy közös tengeri járőrszolgálatról, a hírszerzési adatok cseréjéről, s a technikai együttműködés lehetőségéről tárgyaltak a felek Brüsszelben
A NATO és Izrael közötti katonai együttműködés erősítéséről tárgyalt szerdán Brüsszelben, a katonai szövetség székházában Amir Perec, a zsidó állam védelmi minisztere.
Bezárás | Nyomtatás
A minap derült ki, hogy a hazafias hagyományokat ápoló szlovák közintézmény, a Matica Slovenská egyik nyitrai kiadványának mellékleteként A Nemzet joga (Právo národa) címen újfasiszta eszméket népszerűsítő brosúra jelenik meg rendszeresen.
Az izraeli politikai elit körül egyre több a botrány
NOL * Népszabadság Online * 2007. január 31.
Bűnösnek mondta ki szerdán egy tel-avivi bíróság Hájim Ramón volt izraeli igazságügyi minisztert szexuális zaklatás vádjában. Ramónnak 45 nap áll rendelkezésére, hogy megfellebbezze az egyhangúlag elfogadott határozatot – közölte Rivka Aharóni, az ügyben eljáró bíróság szóvivője. A volt minisztert három év börtönre ítélhetik.
Bűnösnek mondta ki szerdán egy tel-avivi bíróság Hájim Ramón volt izraeli igazságügyi minisztert szexuális zaklatás vádjában.
NOL * Népszabadság Online * 2007. január 31.
A vezető processzorgyártók jelezték, hogy a következő generációs (45nm csíkszélesség) processzoraiban újfajta anyagok építik fel a tranzisztorokat. A legfontosabb szempont az anyagválasztásban a szivárgási áram leszorítása volt a teljesítmény növelése mellett – ami a jelenlegi szivárgás mértékének körülbelül az egyötödére csökkentését jelenti.
NOL * Vincze Attila Tamás * 2007. január 31.

