Tévedés ne essék: a Hezbollah végcélja nem a független, demokratikus Palesztina, nem is a multikulturális, többpárti Libanon. Hanem ugyanolyan kegyetlen, véres zsarnokuralom, a legrosszabb keleti vonásokat felmutató diktatúra, mint amilyen a műveleteit pénzelő két ország.
A Hezbollah csapásai már kevésbéintenzívek, de az izraeli hadseregegyelőre nem fogja vissza Libanon elleni offenzívájánakahevességét.
A Hezbollah állásait támadják az izraeli alakulatok Dél-Libanonban, miközben az izraeli légierő ismét bombázta Bejrútot.
Izrael megkezdte szárazföldi hadműveletét Libanonban – erősítette meg az izraeli hadsereg sajtószolgálata. A tájékoztatás szerint korlátozott akciókról van annak érdekében, hogy véget vessenek a Hezbollah libanoni síita szervezet Észak-Izrael elleni rakétatámadásainak. Az izraeli különleges alakulatok feladata, hogy felderítsék és megsemmisítsék a Hezbollah rakétaállásait, fegyverraktárait, és fegyvereseinek rejtekhelyeit.
George Bush úgy fogalmazott, fennáll a gyanú, hogy a Hezbollah (Izrael elleni) támadásai által teremtett bizonytalanság arra ösztönözhet többeket Libanonban, hogy visszahívják Szíriát az országba. Hozzátette, hogy ez ellentétes az Egyesült Államok és az ENSZ politikájával. Szíria nemzetközi nyomásra tavaly vonult ki Libanonból 28 évig tartó katonai jelenlét után.
Izrael megkezdte szárazföldi hadműveletét Libanonban – erősítette meg szerdán az izraeli hadsereg sajtószolgálata.
2006. július 19. 7:41
Miközben tovább folyik az izraeli légi offenzíva és küszöbön áll a szárazföldi hadműveletek megindítása is Libanonban, a nyugati államok megpróbálnak megoldásokat javasolni a válság rendezésére. Szerdán a térségbe utazik közvetíteni Javier Solana, az EU külügyi főképviselője, Franciaország pedig a harcok lezárását előíró határozati javaslatot kezdeményezett az ENSZ BT-ben. Az amerikai elnök Szíria libanoni visszaszivárgására figyelmeztet.
2006. július 19. 08:03
2006. július 19. 07:50
2006. július 19. 07:10
Bezárás | Nyomtatás
Az izraeli szárazföldi csapatok behatoltak Libanon déli részére – jelentette be szerda reggel az izraeli védelmi erők egyik szóvivője.
Izraeli harci gépek szerdára virradóra ismét rakétákat lőttek ki Bejrút déli külvárosaira, valamint a libanoni fővárostól délre és keletre fekvő városokra. Válaszul az izraeli légi csapásokra, a Hezbollah ismét észak-izraeli területeket lőtt.
Néhány izraeli alakulat szerdán hajnalban átlépte a dél-libanoni határt, hogy korlátozott, célzott akciókat hajtson végre a Hezbollah gerillaállásai ellen – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Betűméret +-
Betűméret +-
Néhány izraeli alakulat szerdán hajnalban átlépte a dél-libanoni határt, hogy korlátozott, célzott akciókat hajtson végre a Hezbollah gerillaállásai ellen – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Dél-Bejrút felett izraeli katonai helikopterek jelentek meg, katonai megfigyelők szerint nem kizárt a légi deszant bevetése

