A Hezbollah csapásai már kevésbéintenzívek, de az izraeli hadseregegyelőre nem fogja vissza Libanon elleni offenzívájánakahevességét.
A Hezbollah csapásai már kevésbé intenzívek, de az izraeli hadsereg egyelőre nem fogja vissza Libanon elleni offenzívájának a hevességét. Udi Adam, az észak-izraeli katonai körzet parancsnoka számolt be a Hezbollah csapásainak gyengüléséről, s ezt annak tudta be, hogy sikerült szétzúzni a síita szervezet fegyverkészletének és légvédelmi rakétáinak, illetve rakétalövedékeinek egy jelentős részét. Naponta átlagban mintegy százhúsz rakétalövedék csapódott be Izrael északi területeire, de tegnap ez a szám nagymértékben apadt, s bár anyagi károkat okoztak a becsapódások, senki sem sérült meg.
Adam szerint a hadművelet még három-négy hétig folytatódhat. Ehud Olmert izraeli kormányfő tegnap közleményben jelezte, hogy az akciót mindaddig nem hagyják abba, ameddig Izrael nem éri el a Hezbollah által elrabolt katonáinak kiszabadítását, és nem garantálja az ország északi részének biztonságát.
Az izraeliek tegnap több csapást mértek a szomszédos országra, egyebek
között egy Bejrút közelében levő katonai bázisra. A támadásoknak legkevesebb tizenhat ember esett áldozatul, köztük tizenegy katona.
Izrael hajlandó fontolóra venni egy fogolycserét is Libanonnal, de csak a hadművelet befejezése után – jelentette be Avi Dihter közbiztonsági
miniszter. Az nem derült ki a szavaiból, hogy a kormány nevében beszél, vagy saját személyes véleményét fejti ki. Dihter a hónap elején a fogságába esett izraeli katona esetében
is kezdeményezte, hogy Izrael jóakarata jeléül szabadon engedhetne palesztin foglyokat, ha a gázai milícia elengedi az izraeli tizedest. Libanonban eddig egyetlen magyar sem sérült meg, és a bejrúti magyar nagykövetség minden, a fővárosba érkező magyar hazautaztatását meg tudja oldani – mondta lapunknak Tamás Lajos nagykövet. Jelenleg húsz-huszonöten várnak indulásra, őket buszokkal és az európai együttműködés keretében biztosított francia kompon tudják kijuttatni az országból. Tíz magyar az izraeliek által egyik legtöbbet bombázott síita városban, Nabatijéban tartózkodik. Sikerült viszont kapcsolatba lépni azzal a fiatalemberrel, akiSzúrbanrekedt, de azóta eljutott Szidonba – mondta a nagykövet. Idegenvezetés Bejrút külvárosában. Csak romok maradtak fotó: reuters – adnan hajj Hat brit hadihajó érkezett a libanoni partok közelébe, Bejrútban pedig gyors bevetésű erők tartózkodnak – mondta Tony Blair brit kormányfő. Kim Howells brit külügyi államminiszter előző nap, a londoni alsóházban
– a francia partokon 1940 májusában bekerített több mint háromszázezer szövetséges katona Angliába menekítésére utalva – azt mondta: a még Libanonban maradt britek evakuálása „Dunkerque óta a legnagyobb ilyen akció lehet”. Howells arról tájékoztatott, hogy Libanonban huszonkétezer brit vagy brit-libanoni kettős

