Ha észrevette az olvasó, a nemzeti kérdés ügye az utóbbi hónapokban finoman ad acta lett téve, de csak azért, hogy most a maga tisztaságában és annál nyomatékosabban kerüljön vissza ismét a diskurzusba. Mondhatni jókor: a március idusát megelőző pártgyűlésen
A dunai exodus
Tízmillió dolláros gyorssegélyt nyújt Oroszország a palesztinoknak – közölte a palesztin külügyminisztérium.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter bejelentette, Washington megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy nagyobb összegű humanitárius pénzsegélyt nyújtson a Palesztin Hatóságnak. Közvetlenül a Hamász választási győzelme után Washington bejelentette, hogy beszünteti a palesztinok támogatását, sőt, a korábban folyósított 50 millió dollárt is visszakérte.
Kisebbfajta botrány kerekedett Hollywoodban abból, hogy Pamela Anderson egyik női rajongója nem számolt a dús keblű sztár megrögzött állatszeretetével. Az egyesült államokbeli partit Elton John szervezte, a bevételeket AIDS-alapítványa javára ajánlva fel. A Baywatch sorozat üdvöskéjéhez odalépett egy szőrmeruhát viselő hölgy, aki döbbenten tapasztalta, hogy Pamela ráförmedt, mert ki nem állhatja az állatok megölését bundájuk megszerzéséért.
Kampánynapló – március 6-12.
Százöt éve született Esterházy János politikus. Csehszlovákia, majd Szlovákia területén élt, 1932-től a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, 1935-től Kassa országgyűlési képviselője volt. Politikai programjában azt hirdette, hogy „Ne legyen Szlovákiában uralkodó és kisebbségi nemzet”. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt elnökeként, 1939-től a Szlovákiai Magyar Párt vezetőjeként vállalta a magyar kisebbség érdekeinek képviseletét.

