A Hamász nem zárkózott el a palesztin-izraeli konfliktus rendezését szolgáló tárgyalások felújítása elől – jelentette ki az orosz külügyminiszter a kanadai fővárosban Ottawában. A Hamász képviselői a múlt héten Moszkvában tárgyaltak, orosz partnerük Szergej Lavrov volt. A moszkvai diplomácia irányítója elmondta, hogy a Hamász fontolgat egy, a közel-keleti útitervet támogató javaslatot.

Nem mond le posztjáról az V. kerület önkormányzati képviselője, akit nemrég jogerősen négy hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt a bíróság, egy tavalyi rendezvényen történt incidens miatt. A rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint Schneider Mihály lefejelte vitapartnerét a Fidesz tavaly június 11-ei kongresszusán. A magát újságírónak valló sérült orrcsontja eltört, sérülései nyolc napon túl gyógyulóak voltak.

Az izraeli titkosszolgálat emberei titkos akció keretében próbálják meg feltérképezni Iránban az ország atomlétesítményeit – írta a londoni The Times. A felderítők feladata az, hogy pontosan meghatározzák az objektumok helyét. A tekintélyes lap megállapítja: mindez kísértetiesen hasonlít az I. Öbölháború előtti eseményekre. 1990-ben ugyanis különleges brit egységek szivárogtak Szíriából Irakba, hogy kiderítsék, Bagdad hol helyezte el rakétakilövő állomásait.

Hajdanán, a szocializmus korszakában a protokolláris külsőségek gyakran maguk alá gyűrtek minden mást. Olyan fontos volt a baráti mosoly, a még barátibb kézfogás és ölelés, hogy már-már úgy tűnt, az állam és kormányfői találkozóknak nincs is más értelmük, mint ennek a „családias” együvé tartozásnak a formális demonstrálása. Ezúttal, Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán hét dokumentumot alá sem írtak a tervezett időpontban.

Fidesz a nagyvilágban

A Bozóki András kulturális miniszter által nemrégiben bejelentett Irodalmi Programcsomag részeként a kulturális tárca meghirdette a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat, melynek célja, hogy kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú műfordítói tevékenységhez.

Rogán Antal válaszolt is, meg nem is a rendőrségnek

Rakéta csapódott egy izraeli atomerőmű közelében