Fidesz a nagyvilágban
Cifra választási hadjáratban van részünk, mi tagadás. A minap a Népszava rövid információt közölt arról, hogy Széles Gábor, a Magyar Hírlap új tulajdonosa „a középet jobbról közelítő úgynevezett nemzeti liberális lapnak képzeli el” az újságját, amint arról a nagyvállalkozó a Heti Válasz című lapnak nyilatkozott. Mit tesz Isten, ugyanezen a napon az MH levelezési rovata, ahová úgy látszik még nem értek el a tulajdonos szavai, olvasói véleményt közölt. Dr. Vajda Dezső, aki föltehetően még az őseredeti hívek közé tartozik, lesújtó személyes véleményét írta meg Orbán Viktorról. „Ez az ember – fejtette ki – nem államférfi, nem politikus, hanem politikai akrobata, aki minden bűvészmutatványra kész az áhított hatalom érdekében… Éjjel-nappal csupán a hatalomért küzd. Hívei közül is mind többen veszik észre, és ennek még lesznek következményei”.
Politikai akrobata – így Vajda dr. – és ezt a magunk részéről alátámaszthatjuk azzal, hogy ebben a hosszú és szövevényes kampányban bizony sem Orbán Viktor, sem a Fidesz, úgyszólván hajlandóságot sem mutat arra, hogy kifejtse, vezető jobboldali pártként miként képzeli el az ország és a maga helyét a nagyvilágban. Úgyszólván nincs esztendő, hogy valamelyik demokratikus állam ne szólítaná az urnákhoz választóit, és miközben mindenütt természetesen a belső társadalmi és politikai problémák uralják a vitákat, azért kellően előkelő helyet kapnak a nemzetközi ügyek is. Hogyan is volna másképpen, hiszen a demokráciák többségükben az Atlanti Szövetség és az Európai Unió tagjai (vagy mindkettőé, mint mi is) és a szövetségesek is várják, a kormányzásra készülő vezetők, mint képzelik el a közös dolgokat. Megszólal mindenki a Fideszben, akire feladatokat róttak, csak éppen Németh Zsolt, – aki ebben kétségtelenül szakember, még ha másként lát is mindent, mint a kormánypártok – alig kap szót.
Ennek híján az ellenzéki párthoz közelálló napilap ugyancsak a minap, egyoldalas részletes összeállítást közölt arról, milyen is a világ, amelyben élünk, illetve milyennek kellene lennie. A fejtegetés szerzője, jól ismert múltjának, inkább a szélsőjobboldallal rokonszenvező álláspontjának megfelelően, furcsa elemzést ad. Ha annyit mondana, amit mellesleg sokan osztanak, hogy a washingtoni Bush-kormány közel-keleti, jelesen iraki politikája súlyosan elhibázott, akár egyetérteni is lehetne vele, hiszen minden nap ezt bizonyítják a tények. De ő – a Fidesz részéről senki által nem vitatottan és tagadottan – közismert nézeteit megerősítve a Nyugat egészét, a demokráciák gyakorlatát marasztalja el, azoknak szurkol, akik jobbára terrorral reagálnak az eseményekre.
Kezdi azzal, hogy Amerika és a nyugati világ még mindig a 2001. szeptember 11.-iki terrormerényletek háromezer áldozatát siratja, de könnye nincs senkinek az angolszász haderők sok ezernyi iraki áldozataiért. Fájlalja a cikkíró azt is, hogy Franciaországban hatalmas tüntetést rendeztek egyetlen faji alapon megölt polgárért, (mellesleg a förtelmes és alávaló merényletet egy afrikai származású zsidó fiatalember ellen követték el a banditák, „mert zsidó csak tőkepénzes lehet”, a családtól mesés válságdíj csikarható ki), eközben a szerző szerint a nyugati világ közömbösen szemléli az iraki áldozatok tízezreinek a pusztulását. Chirac elnök, aki rendkívül érzékeny az antiszemitizmus minden jelenségére, maga is gyászolta ezt a galádul megölt fiatalembert, és ellentétben egyes kelet-európai konzervatív politikusok múltimádatával, szégyelli magát azért, ahogyan Pétain marsall Vichy-i kormánya kiszolgáltatta a francia zsidókat a náciknak, holott az ottani áldozatok száma a töredéke volt csupán az itteninek.
A világ mai állapotát áttekintő szerző védelmére kel a Nyugattól kárhoztatott palesztinai Hamasznak, az egyiptomi Muzulmán Testvériségnek és a véres libanoni Hezbollahnak, mindennek, amely valamilyen módon a demokrácia ellen harcol. És védelmére kel természetesen az iráni mollahok nukleáris álmainak, mert ha India és Izrael birtokolhat atomfegyvert (mindkettő demokrácia), miért is ne lehetne a siita Teheránnak is? Innen már csupán egyetlen lépés védelembe venni az Ausztriában a minap elítélt David Irving brit „történészt”, aki mostani peréig konokul tagadta a holokauszt tényét, és valószínűleg csak a börtöntől való félelmében revideálta álláspontját. A gondolatmenetet betetézi a muzulmán szélsőségesek hisztériájának megértése a Mohamed prófétát karikírozó rajzok ellen. A Magyar Nemzet házi szerzője a „történelem újbarbarizmusának korszakától tart”, hiszen mi más fojtaná ebbe az „újbarbarizmusba” a világot, ha nem a nyugati demokrácia?
Mindez – hangsúlyozzuk – abban a napilapban jelent meg, amely hivatalosan nem orgánuma ugyan a Fidesznek, de köztudottan a párt véleményét tolmácsolja. Az újság a legcsekélyebb törekvést sem mutatja arra, hogy a napi eseményeket különösen a címeiben tárgyilagosan, tényszerűen idézze föl, annál inkább a tartalmukat eltorzítva orientálja olvasóit. A sajtószabadság teljes jogot ad erre, de aki rendszeresen lapozgatja, vagy az interneten böngészi a Frankfurter Allgemeine, a Die Presse, a Le Figaro, a The Times és egyéb konzervatív irányzatú újságok kommentárjait, sehol sem bukkanhat hasonló stílusra. Az, hogy a Magyar Nemzet milyen véleményt közöl, természetesen a redakció ügye, de mert Orbán Viktor pártja nem érzi szükségét véleményt mondani erről a torzított nemzetközi világképről, azt a látszatot kelti, nagyjából osztja ezt a véleményt.
Ennek láttán logikus, hogy sem a német Angela Merkel, sem a francia Nicolas Sarkozy magyarországi jelenlétével nem óhajtja támogatni ezt a politikát, még a látszatát is kerülni óhajtja egyetértésének. Merkel nehéz választási küzdelme után ügyes és főképpen becsületes politikájával kivívta honfitársainak elismerését, Németországban ma messze a legnépszerűbb vezető. Érdekes az is, hogy Helmut Kohl volt kancellár Olaszországba a baloldali egységet vezető Romano Prodi támogatására utazott el és nem Berlusconinak szurkolni, holott a fideszesek valószínűleg ezt tennék. Ami pedig a francia Sarkozyt illeti, Orbánnál semmivel sem kevésbé hatalomszomjas, de tántoríthatatlan demokrata. Gyűlöli az antiszemitizmus minden formáját, az egyetértést sejtető hallgatólagos bólogatást is, hiszen érintettnek tartja magát: az édesapja ipszilonos történelmi magyar nemes, de az édesanyja zsidó származású görög orvosnő.
Miért is jönne el tehát Merkel és Sarkozy a Fidesz kongresszusra, amikor szinte semmiben sem ért egyet a magyar párt nemzetközi törekvéseivel.
Kiemelés: „Miért is jönne el tehát Merkel és Sarkozy a Fidesz kongresszusra, amikor szinte semmiben sem ért egyet a magyar párt nemzetközi törekvéseivel”.
Várkonyi Tibor
