Mozart zenéjével igyekeznek gyorsítani Ariel Saron felüpélését a jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai.

A Saront kezelő kórház szóvivője elzárkózott a lapjelentés kommentálásától

Még az életéért küzd az izraeli kormányfő

Ha a leletekről végleg bebizonyosodik, hogy egy egykori zsidó település maradványai, akkor akár újraírhatják a zsidó nép történetét: a jeruzsálemi Templom második lerombolása után (Kr. u. 70) mégsem hagyták el a zsidók a város környékét?

Gyurcsány Ferenc kedden reggel táviratban kívánt mielőbbi gyógyulást Ariel Saron izraeli miniszterelnöknek – közölte a Miniszterelnöki Hivatal sajtófőnöki irodája.

Index

Táviraban kívánt jobbulást a kormányfő Saronnak Időpont: 2006-01-10 10:14:19

Ariel Saron izraeli kormányfő állapota a kedd reggeli jelentések szerint válságos, de stabil. Az izraeli kormányfőt lassan élesztik fel a szélütése utáni mesterséges kómából. Egy izraeli lap szerint Saron állapotát súlyosbíthatta, hogy első agyvérzése után véralvadásgátló szereket kapott.

Eddig nem diagnosztizált agybetegségben szenved Saron? Időpont: 2006-01-10 09:33:25

Kedden tovább folytatta a hétfőn megkezdett csökkenést. A West Texas Intermediate 63,07, a Brent pedig 16,60 dollár volt hordónként. Az árcsökkenéshez hozzájárul az enyhe észak-amerikai időjárás. Elemzők szerint hamarosan áremelés várható, mert az amerikai finomítókban tisztítási munkálatok kezdődnek, az OPEC pedig várhatóan csökkent majd a kitermelt mennyiséget.

Egy harvardi történész szerint Irak demokratizálása csak tovább élezi a közel-keleti feszültségeket – írja a Die Welt. A svájci Blick közlése szerint nyomozás indul az európai CIA-börtönökkel kapcsolatos egyiptomi faxot publikáló Sonntags Blick, illetve az ismeretlen kiszivárogtató ellen. A Bild az FDP-elnök és barátja „házasságával” foglalkozik.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök egy korábban nem diagnosztizált agybetegségben szenved, amelyet súlyosbíthattak az első agyvérzése után neki adott véralvadásgátló szerek – írta kedden a Háárec című izraeli napilap.

Gyógyszerek okozhatták Ariel Saron második agyvérzését – írta a Háárec című izraeli napilap. Az újság a miniszterelnök egyik orvosára hivatkozva azt közölte: Saron olyan agybetegségben szenved, amelyet az első agyvérzést követően beadott véralvadásgátlók súlyosbítottak.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök egy korábban nem diagnosztizált agybetegségben szenved, amelyet súlyosbíthattak az első agyvérzése után neki adott véralvadásgátló szerek – írta kedden a Háárec című izraeli napilap.

Saron állapota válságos, de stabil Időpont: 2006-01-10 08:43:22

Izraelben a napokban tartóztattak le egy japán állampolgárságú férfit, aki évekig vízum nélkül élt a zsidó államban

Az izraeli miniszterelnök egy korábban nem diagnosztizált agybetegségben szenved, amelyet súlyosbíthattak az első agyvérzése után neki adott véralvadásgátló szerek – írta kedden a Háárec című izraeli napilap.

2006. január 10. 08:04

Stabil, de továbbra is válságos Ariel Saron izraeli kormányfő állapota – közölte kedden a miniszterelnököt kezelő kórház. Az orvosok kedden tovább folytatják az izraeli kormányfő felébresztését a mesterséges kómából. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy a miniszterelnök agya milyen károsodást szenvedett.

Továbbra is válságos, de stabil Ariel Saron izraeli kormányfő állapota – közölte kedden reggel a jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője.