A teljes kivonulás utolsó fázisának első mozzanataként az éjszakai folyamán mintegy 5 ezer katona hagyja el a palesztin körzetet, véget vetve a Gáza övezet 38 éves megszállásának. Az elmúlt hetekben Izrael kivonta a Gázában élő, valamivel több mint 8 ezer zsidó telepest. Az övezet katonai közigazgatását ma kormányrendelettel szüntették meg.
Az izraeliek levonták a zászlót a Gáza övezetben, ezzel jelezve a csapatok teljes kivonását. A szertartáson, amelyet Aviv Kohavi tábornok, a gázai hadosztály parancsnoka vezényelt, mintegy 200 katona vett részt az övezet különböző pontjain állomásozott alakulatok képviseletében. Néhány óra múlva megkezdődik a kivonulás és az izraeli katonák nem bontják le a zsinagógákat. Erről az izraeli kabinet mai ülésén döntött így.
Meridán a hétvégén játsszák a spanyol sakk-csapatbajnokság döntőjét. Az előcsatározásokból, a két ötcsapatos versenyből az első két együttes jutott tovább. Szombaton a két elődöntőre került sor, meglepetésre a címvédő C.A. Stores UPI gárdája 3-3-mal elvérzett. Az éltáblán az orosz Alekszej Drejev legyőzte a világranglista-ötödik ukrán Vaszilij Ivancsukot, és a negyedik táblán Miguel Illescas Cordoba nyerése kevésbé volt értékes, a Reverte gárdája jutott a döntőbe.
Hétfő hajnalban hagyja el az utolsó izraeli katona a Gáza-övezetet és ezzel véget ér a terület 38 éven át tartó megszállása. Az izraeli kormány döntött arról is, hogy nem rombolják le a hetekkel ezelőtt kiürített zsidó telepek zsinagógáit. A rabbik szerint ugyanis az épületek lebontásával megszegnék a vallási törvényeket. A jeruzsálemi kormány azt szeretné, ha zsinagógák a vallások közötti béke és az együttélés jelképeként megmaradnának.
Törölték az ünnepélyes hatalomátadást Izrael és a Palesztin Hatóság között a Gázai övezet teljes izraeli kiürítése alkalmából, amelyet vasárnapra vettek tervbe – közölték izraeli katonai forrásból. Indokként a palesztinok távolmaradási szándékát jelölték meg a név nélkül nyilatkozó illetékesek. Palesztin biztonsági forrásból megerősítették a hírt.
Rendeletben vetett véget vasárnap az izraeli kormány a Gázai övezet katonai közigazgatásának, azaz a terület katonai ellenőrzésének. A hadsereg a palesztinok lakta övezet 1967-es megszállása óta, 38 éve látta el ezt a feladatot. A döntést Ariel Saron kabinetje egyhangúlag hozta meg. Saron végül a vallásos jobboldal nyomására beleegyezett, hogy a kivonuló katonák ne rombolják le a gázai övezeti zsinagógákat.

