Elindult vasárnap este a Gázai övezetből Izraelbe az első katonai konvoj a teljes kivonulás utolsó fázisának első mozzanataként, keserűséget váltva ki a palesztinokban azzal az utolsó pillanatban hozott döntéssel, hogy a telepek zsinagógáit a távozó katonák hátra hagyják.
Az éjszaka folyamán mintegy 5 ezer katonának kell elhagynia a palesztin körzetet, véget vetve a Gázai övezet 38 éves megszállásának.
Az elmúlt hetekben Izrael kivonta a Gázában élő, valamivel több mint 8 ezer zsidó telepest.
Az övezet katonai közigazgatását vasárnap kormányrendelettel szüntették meg. Ariel Saron kabinetje egyhangúlag hozta meg a döntést.
Jóváhagyta továbbá a kormány az izraeli katonák kivonását a Gázai övezet és Egyiptom határa mentén húzódó Philadelphia (az arabok számára Szaláheddín) korridorból, ahová a megállapodás értelmében Egyiptom már szombaton megkezdte saját határőreinek telepítését.
A naszádokkal és páncélozott járművekkel felszerelt, 750 főnyi kontingens, amelyet Egyiptom állomásoztathat a körzetben, az első ilyen szinten felfegyverzett alakulat azóta, hogy Izrael, 15 év megszállás után, 1982-ben visszaadta a Sinai-félszigetet az egyiptomiaknak. A határőrök fő feladata az Egyiptomból Gázába irányuló fegyvercsempészet megakadályozása.

