A megrongált sírok listája, térképpel

Egy moszkvai levéltárban talált dokumentum szerint a szovjet vezetés azonban 1940-ben elutasította a nácik azon kérését, hogy a megszállt területekről hozzájuk deportálják a zsidókat – áll a Haaretz, izraeli napilap beszámolójában.

Hol vegyünk valutát?

Merényletektől tartva az izraeli hadsereg pénteken lezárta a Gázai övezetet, majd néhány órával később az egyik határátkelőhelyet ismét megnyitotta

Népszabadság Online, 2005. június 17. 14:36

Magyar gyerekek is részt vesznek a dalmáciai Sibenikben szombaton kezdődő nemzetközi gyermekfesztiválon, amely most ünnepli 45-ik születésnapját

Óriási tömeg, vidámság, és öröm. Ez jellemezte az idei Izrael Parádét New Yorkban. Barát Tamás helyszíni tudósítása.

Izrael: rossz fényt vet Magyarországra a sírgyalázás

Sírgyalázás: a rendőrség nem zárja ki a rasszista motivációt

Orbán Viktor elítélte a Kozma utcai zsidótemető sírjainak rongálását

Megszorításokat alkalmaz az Izraellel való fegyverzeti együttműködés terén az USA

A Palesztin Hatóság „bombát dobott” a békefolyamatra

Kanadai magyar holokauszttúlélők 1,5 millió dollár segélyt kaphatnak az aranyvonatperben kötött egyezséggel

Mi lesz veled, zsidónegyed?

Vidám hangulatban ünnepelték meg több ezren a meleg büszkeség, a Gay {Pride|} napját az izraeli homoszexuálisok Tel-Avivban; a város polgármestere is részt vesz a homoszexuális közösséget támogató gyűlésen.

Összeállítás az elmúlt öt évben történt hasonló magyarországi esetekről.

A TEMETő úJRA LáTOGATHATó!

Szerzetessé fokozták le a Jeruzsálemi Pátriárkát Időpont: 2005-06-17 13:01:36

Izrael lezárta a gázai övezettel közös határát. További intézkedésig mind a rafahi, mind az erezi határátkelőt elzárták a forgalom elől. Illetékesek szerint erre azután került sor, hogy egy esetleges ellenük irányuló támadásra figyelmeztették őket. (MobilPress)

Sayfo Omar újabb „bravúros” logikai bakugrásokkal próbálja meggyőzni arról a nyájas olvasót, hogy miért „szolgálja” a világbékét az iráni atomfegyver, és miért „veszélyesebb” a világra, minden atomfegyvernél jobban, az izraeli atom. Mivel Sayfo Omar mindig ugyanazt mondja, ezért csak két részt idéznénk a „Nukleáris biztosíték „című cikkéből.