Kezdőlap » JNA24 » Origo

Origo

Hollandia férfi és Lengyelország női válogatottja győzött a Göteborgban befejeződött 15. sakkcsapat Európa-bajnokságon. Meglepetés az elsőségük, de teljesen megérdemelt. Mindkét együttes veretlenül végzett az élen. Férfi válogatottunk 2-2-öt ért el az azeriek ellen, és 17. lett. Almási Zoltán és Ruck Róbert remizett, Gyimesi Zoltán kikapott, de Balogh Csaba győzelmével kiegyenlítettünk. Női csapatunk 2,5-1,5-ös nyeréssel nyolcadikként fejezte be szereplését.

Szeptember 15. és 18. között rajtol a férfi vízilabdázás legjobb európai klubcsapatait mozgósító Euroliga, méghozzá a selejtezők első körével, amelyben a magyar gárdák közül egyedül a Szeged érintett. Kiemeltként a legutóbbi kiírás ezüstérmese, a magyar bajnok Honvéd és az ob I ezüstérmese, a Vasas csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Göteborgban, a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában férfi válogatottunk 2,5-1,5-re kikapott a cseh csapattól. Almási Zoltán ezúttal pihenőnapot kapott, az éltáblán őt helyettesítő Berkes Ferenc folytatta döbbenetes szériáját, negyedszer vesztett. Gyimesi Zoltán remizett, Ruck Róbert nyert, de újoncunk, Balogh Csaba kikapott. Női együttesünk fölényes, 3,5-0,5-ös győzelmet aratott a svájciak ellen.

Kínos huzavona alakult ki Izraelben pénteken annak a fiatal zsidó szélsőségesnek a temetése körül, aki előző nap gépfegyverével lekaszabolta egy távolsági busz izraeli arab utasait, miután hatóságok sora utasította el, hogy engedélyezze a merénylő végső nyugalomra helyezését.

Göteborgban, a sakkcsapat Európa-bajnokság hetedik fordulójában férfi válogatottunk szenzációs győzelmet aratott. 2,5-1,5-re nyert a címvédő, első számú kiemelt orosz együttes ellen. Az éltáblán Almási Zoltán sötéttel vesztett Szvidlerrel szemben, Gyimesi Zoltán világossal Drejevet, Ruck Róbert sötéttel Barejevet kényszerítette feladásra. Balogh Csaba és Tyimofejev megosztozott a ponton. Az éllovas Izrael nem bírt a lengyelekkel, a hollandok meccspontban befogták Gelfandékat.

Újabb akció történt a FastLink-hadművelet keretében, ezúttal az Egyesült Államokban. Tavaly Magyarországon egyetemi szervereket foglaltak le szintén az FBI kezdeményezésére.

Négy izraeli arabot agyonlőtt, tizenhármat pedig megsebesített egy katonaruhát viselő zsidó telepes csütörtökön egy izraeli autóbuszon, miután összeszólalkozott a busz arab utasaival a küszöbön álló Gázai övezeti kivonulásról. A támadót a helyszínen meglincselte a merénylet miatt magából kikelt tömeg – jelentette az egyik közszolgálati televízió.

Göteborgban, a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában férfi válogatottunk 2-2-re végzett a német csapattal. Almási Zoltán nyert, Berkes Ferenc azonban ismét kikapott, Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert pedig remizett. Női együttesünk minimális arányban vesztett a grúzokkal szemben. Mádl Ildikó, Vajda Szidónia és Gara Anita partija döntetlennel végződött, de Medvegy Nóra vereséget szenvedett.

Tízezer palesztin ünnepelte csütörtökön Gázában Izrael közelgő kivonulását a Gázai övezetből. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet kívánják leendő államuk fővárosává tenni. A kivonuló izraeli telepesek bejelentették, hogy inkább lerombolják melegházaikat, mintsem átengedjék azokat az új tulajdonosoknak.

Három embert megölt, ötöt pedig megsebesített egy izraeli katona csütörtökön, miután tüzet nyitott egy a galileai térség északi részén közlekedő távolsági autóbuszon.

Tízezres tiltakozásokat szerveznek Izraelben a kormány gázai és ciszjordániai kivonulási terve ellen a naracsszínbe öltözött ellenállók. A kormány azonban eltökélt: drasztikusan csökkentik a kárpótlást az önszántukból nem kiköltözőknek, és perrel fenyegetik őket. A Gázai övezetből várhatóan augusztus 17-én, Ciszjordániából szeptember 4-én rakják ki a telepeseket.

A szerencsétlen sorsú Fantasztikus Négyes a szuperhősképregények többségétől eltérően soha nem kapott komoly írót. Az évek során folyamatosan szépen illusztrált füzetek legfeljebb a négy szereplő által szimbolizált harmóniával tűntek ki. Tim Story filmje viszont annyira rossz, hogy az igényes képregényolvasó közönség még azt is szégyelli, hogy olvasott pár történetet a Fantasztikus Négyesből.

Újabb Ausztráliában élő II. világháborús feltételezett náci bűnöst keres Ausztráliában a Simon Wiesenthal Központ. A gyanút még ellenőrizniük kell a kutatóknak.

A hazai 3-0 után idegenben, a rettegett spliti Poljud-stadionban is könnyedén, 5-0-ra diadalmaskodott a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata a Hajduk ellen, s 8-0-s összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójába. A debreceniek már a Manchester Unitedre készülhetnek.

Göteborgban, a 15. sakkcsapat Európa-bajnokság ötödik fordulójában remek kettős győzelmet arattak válogatottjaink, és megkezdték a felzárkózást. Férfi együttesünk a dánokat győzte le 2,5-1,5-re, három döntetlen mellett Balogh Csaba nyert, és ez 18 éves újoncunk immár harmadik nyerése. Női négyesünk „elgázolta” a svédeket, Mádl Ildikó remizett Pia Cramlinggal, a többiek hozták a papírformát.

A hazai 3-0 után idegenben, a rettegett spliti Poljud-stadionban is könnyedén, 5-0-ra diadalmaskodott a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata a Hajduk ellen, s 8-0-s összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójába. A debreceniek már a Manchester Unitedre készülhetnek.

A magyar bajnok DVSC labdarúgócsapata hazai pályán 3-0-ra nyert a horvát Hajduk Split ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első találkozóján, így Supka Attila együttese igen jó esélyekkel utazott el a spliti visszavágóra. A debreceniek azzal a tudattal utazhattak el Horvátországba, hogy ha továbbjutnak, akkor – csakúgy, mint három esztendeje az akkor bajnok ZTE – a Manchester Uniteddel meccselhetnek a BL-főtábláért.

Ha egy férfi mélyen tud aludni, akkor a szexet is jobban bírja – derült ki abból a kutatásból, amelyet izraeli orvosok végeztek nemrégiben, ahol olyan férfiakat vizsgáltak, akiknek erekciós problémáik vannak.