Kezdőlap » JNA24 » MNO

MNO

Őrizetbe vette a rendőrség az Országos Cigány Önkormányzat egyik alelnökét az Osztrák Megbékélési Alap által folyósított roma holokauszt kárpótlási csalással összefüggésben – közölte a romnet.hu.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az Osztrák Megbékélési Alap sérelmére üzletszerűen, bűnszövetségben és jelentős értékre elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt – tudta meg az Objektív Hírügynökség.

Izraeli katonák agyonlőttek két palesztint, amikor behatoltak a ciszjordániai Khabatija városába. Az egyik áldozat helyi források szerint civil volt, a másik egy fegyveres csoport vezetője. A hadsereg szerint a katonák akkor nyitottak tüzet, amikor a radikális Iszlám Dzsihád fegyvereseit üldözték.

Kasszám típusú, házilag készített rakétákat lőttek ki kedden palesztin fegyveresek a Gázai övezetből Szderót izraeli városra – közölte az izraeli hadsereg.

A Magyar Igazság és Élet Pártja trianoni megemlékezését aljas és jól előkészített provokációval próbálta megzavarni szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom – írja a MIÉP sajtóközleményében.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el a történelmi városrészt, majd örök és oszthatatlan fővárosává tette meg Jeruzsálemet. Kelet-Jeruzsálemet azonban a palesztinok a leendő független Palesztin Állam fővárosának tekintik.

Ma este újabb sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtező vár a magyar labdarúgó-válogatottra: Lothar Matthäus együttese Izlandon szerepel. A magyar nemzeti csapatnak győzelemmel maradhatna esélye, hogy kijusson a 2006-os németországi világbajnokságra. A magyar csapat sorsát befolyásolhatja a Bulgária-Horvátország mérkőzés eredménye is.

Trianonok

sofar, 2005. június 03. 22:33  JNA24 médiafigyelő, MNO No Comments »

Sok magyar, aki megjárta Párizst, hazatérve baráti társaságban elmeséli, hogy bizony elment a Kis-Trianon-kastélyba, és köpött egyet. Köpni egyet a Kis-Trianon-kastély kertjében, titokban, szinte félve – a kétségbeesettség, a tehetetlenség gesztusa. Mi, magyarok pedig a gesztusok népe vagyunk. Mi, magyarok nem koccintunk sörrel, mert Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot. Nem koccintani sörrel: a dac, a büszkeség, az önbecsülés gesztusa. De miért hát e különbség?

Hazánkba látogatott az izraeli parlament (Kneszet) elnöke, Reuven Riubin. A találkozót követően Reuven elnök elmondta: Szili Katalin tiszteletére 18 fát ültettek Jeruzsálem erdejében, a Jad-Vasem múzeum mellett. Az új kertet „a demokrácia védelmezőjéről”, Szili Katalinról nevezték el.

Egy baloldali aktivista azt állítja, hogy az Amnesty International emberi jogi szervezet vezetője és több magas rangú tisztviselője támogatta John Kerry szenátor kampányát a tavalyi elnökválasztáskor, amivel megszegték az AI szabályait – írja a Washington Times. Izraeli tisztviselők tudatták, Szíria 3 Scud rakétát tesztelt múlt pénteken, amelyről nagyon hallgatnak az amerikaiak – olvasható a New York Times-ban.

A Fateless, a Sorstalanság megfilmesítése hosszú ideje a legdühítőbb filmek egyike – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az újonnan csatlakozott államok járnak rosszul az alkotmány elutasítása miatt a Der Spiegel szerint. Schröder egy béna kacsa, ezért képtelen a koalíció hozzájárulni az unió válságának megoldásához – nyilatkozta a Bundestag Európa-ügyi bizottságának elnöke.

Lapértesülés szerint izraeli katonák találomra öltek meg 15 palesztin rendőrt, megtorlásul hat bajtársuk meggyilkolásáért még 2002-ben – írja a radio.hu.

Az Egyesült Államok az európai integrációs folyamat erősödésében érdekelt – mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Washingtonban, ahol az unió három külügyi vezetőkkel találkozott.

Izraelben rehabilitálták a sertéseket, legalábbis a művészetben, amikor az egyik gyermekszínházban színre vitték A három kismalac című mesét.

A CDU és a CSU parlamenti bizottságban vizsgálja, hogy Joseph Fischer külügyminiszter az 1998-as kormányváltást követően jelentősen lazított a külképviseletek vízum-kiadási gyakorlatán s ezzel tömeges visszaéléseket, többek között bűnözők, prostituáltak unióba csempészését segítette elő. Az előrehozott választások ürügyén a baloldali kormánykoalíció váratlanul berekesztené a bizottság munkáját.

Izrael megkezdte 405 palesztin fogoly szabadon bocsátását – közölte az izraeli büntetés-végrehajtási intézmények szóvivője.

Az izraeli elnök országa legjobb barátjának nevezte Németországot, a berlini parlament rendkívüli ülésén mondott beszédében.

XVI. Benedek pápa megtekintette az elődje életéről szóló, a „Karol, a pápává lett ember” címet viselő filmet. A dokumentumfilm összeállítói nagy figyelmet szenteltek Karol Wojtyla fiatal korának, a kényszermunkának, amelyre Lengyelország náci megszállása idején került sor, valamint a zsidók kiirtásának ugyanebben az időszakban.

Letartóztattak egy feltételezett sorozatgyilkost Izraelben, aki saját bevallása szerint négy embert ölt meg.

Két európai atomerőműben is elhúzódó nukleáris balesetre derült fény a hétvégén: mindkét esetben radioaktív folyadék szivárgott az üzemekből. A működtetők szerint egyik esetben sem történt környezetkárosítás és nem kerültek veszélybe az alkalmazottak sem. A brit erőmű esetében így sem kizárt, hogy végleg bezárják a hasadóanyag-feldolgozót.