Kezdőlap » JNA24 » MNO

MNO

Egy harvardi történész szerint Irak demokratizálása csak tovább élezi a közel-keleti feszültségeket – írja a Die Welt. A svájci Blick közlése szerint nyomozás indul az európai CIA-börtönökkel kapcsolatos egyiptomi faxot publikáló Sonntags Blick, illetve az ismeretlen kiszivárogtató ellen. A Bild az FDP-elnök és barátja „házasságával” foglalkozik.

Ariel Saron felemelte a karját, miután csökkenteni kezdték altatóadagját – közölte egy izraeli tévéállomás. A kormányfőt múlt szerdán vitték kórházba súlyos agyvérzéssel. Csütörtök óta mesterséges kómában tartották orvosai, és reggel kezdték meg fokozatos felébresztését.

Ariel Saron mindkét felesége brassói származású volt, ráadásul testvérek. Margalit Zimmermannt 1953-ban vette nőül. Kilenc év együttlét után Margalit autóbalesetben meghalt, az özvegy Saron pedig egy évre rá újranősült. Lili Zimmermannal, néhai első felesége húgával kötött házasságot.

Az izraeli hatóságok engedélyezik a palesztin politikusok számára, hogy a január 25-re kitűzött palesztin választások előtt kampányt folytassanak Kelet-Jeruzsálemben – közölte a klubradio.hu.

A tervek szerint reggel megkezdik az orvosok Ariel Saron felébresztését a mesterséges kómából. Az ébresztést eredetileg vasárnapra tervezték, de a CT-vizsgálat befejeztével az orvosok úgy döntöttek, hogy a kormányfő még egy napig mesterséges kómában és lélegeztetőgépen marad.

Simon Peresz, volt izraeli kormányfő, az Ariel Saron által alapított Kadima párt jelöltjeként indul a márciusi parlamenti választásokon. A 82 esztendős, rendkívül nagy nemzetközi tekintélynek örvendő politikus a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: pártjából kilépve csatlakozott a Saron által létrehozott, új centrista tömörüléshez, és annak jelöltjeként törekszik parlamenti mandátumra.

Steven Spielberg új alkotása meghamisítja az igazságot – állítja két egykori Moszad-ügynök, akik unalmasnak és egyoldalúnak tartják a München című filmet. A film hamisnak bizonyuló forrásból mutatja be az 1972-es terrorcselekményeket, ám az esemény résztvevőit, illetve családtagjait nem kereste meg a rendező stábja.

Újabb agyi CT-vizsgálatot végeznek el Ariel Saron izraeli kormányfőn, mielőtt orvosai döntenek arról, hogy felébresztik-e a politikust a mesterséges kómából – közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője. Az orvosok eredetileg ma délutánra tervezték, hogy a politikust felébresztik a mesterséges kómából. A kórház szóvivője szerint Saron állapota stabil, de továbbra is válságos.

A szervezetben termelt azon anyagok, melyek úgy viselkednek, mint a kannabisz összetevői, segíthetnek megőrizni a csontsűrűséget – mutatták ki izraeli kutatók. Ezen adatokra építve pedig olyan kísérleti gyógyszert fejlesztenek, amely megelőzi az oszteoporózis, vagyis a csontritkulás kialakulását.

Támadást intézet az izraeli tüzérség szombat reggel a Gázai övezet északi része ellen – írja az MTV Teletext.

Jelentősen javult az izraeli miniszterelnök állapota a harmadik műtét után. Az orvosok tájékoztatása szerint Ariel Saron állapota stabil, de továbbra is súlyos. Az operációt végző professzor azt mondta, hogy a kormányfőnek van még esélye a felgyógyulásra. Közben a Vatikán mélységes aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfő állapota miatt.

Csak a gépek jelzik a nagyvilág számára, hogy a Hadassza-kórház intenzív osztályán Izrael egyik leghíresebb katonája 77 évesen is küzdelembe bocsátkozott. Ezúttal azonban Saron nem veheti igénybe senkinek a segítségét, a Buldózerként is említett harcos ugyanúgy egyedül maradt szinte reménytelen küzdelmében, mint ahogy politikai pályafutása során.

Kilépett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéből (Mazsihisz) a keszthelyi hitközség. Ennek a szervezetnek az alelnöke Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi MSZP-s politikai államtitkára, akit december 4-én a Mazsihisz alelnökévé is megválasztottak – ám nem a keszthelyi hitközség ajánlásával.

Újabb beavatkozást vitat meg az Ariel Saron izraeli kormányfőt kezelő orvoscsoport, melynek vezetője változatlanul kritikusnak minősíti a politikus állapotát. A legújabb közvéleménykutatások szerint pártja, a Kadima továbbra is győzelemre esélyes a március 28-ra kitűzött parlamenti választásokon.

A közeljövőben nem tervezik negatív kampány beindítását a Köztársaság téren, mert úgy vélik, hogy az MSZP erős társadalmi támogatottsága ezt most nem indokolja. Ennek ellenére – amint azt a történelmi példák mutatják -, ha szoros választási versengésre van kilátás, az MSZP nem fog válogatni az eszközökben.

Benyújtotta lemondását Mahmúd Abbász palesztin elnöknek küldött levelében a palesztin választási bizottság, veszélybe sodorva ezzel a január 25-re kitűzött palesztin törvényhozási választások megtartását.

Megszületett az első, letöltendő börtönről szóló ítélet a holokauszt tagadásáért. A Front National volt tanácsosa elleni ítélet precedens értékű lehet. Hasonló büntetés vár David Irving brit történészre. Nemrég az iráni elnök is több alkalommal tagadta a zsidók tömeges megsemmisítését.

Lengyelországban nemcsak egy radarrendszerről lenne szó, hanem földalatti rakétasilókról is. A támaszpont egy 80-120 négyzetkilométer nagyságú, területen kívüli státusú földdarab lenne, amely fölött a gyakorlatban Washington korlátlan szuverenitást élvezne.

Számos veszély leselkedik az Egyesült Államokra, melyek azonnali odafigyelést igényelnek – hangoztatja a Center for Security Policy védelmpolitikai intézet, amely a veszélyek közé sorolja Vlagyimir Putyint is, aki egyre autokratikusabban irányítja Oroszországot és beavatkozik más országok belpolitikájába.

Rendkívüli ülésre össze hívták az izraeli kormányt – jelentették be Jeruzsálemben, miután Ariel Saron miniszterelnököt súlyos agyvérzéssel kórházba szállították.