Kezdőlap » JNA24 » Magyar Rádió

Magyar Rádió

Földindulás a német baloldalon? Mi jöhet ki az egykori keletnémet reform-kommunisták és a nyugati balos szociáldemokraták összefogásából?

Drámaian csökken a Gázai övezetből való kivonulási terv támogatottsága Izraelben – derül ki egy felmérésből.

XVI. Benedek pápa kijelentette, hogy egyik fő feladatának tekinti a kapcsolatok fejlesztését és elmélyítését a zsidó egyházzal.

Izraelben a legfelső bíróság elutasította azt a beadványt, amelyben a gázai területen élő telepesek – emberi jogaikra hivatkozva – a kormány kivonulási tervét támadták.

Az izraeli és a palesztin vezetés összehangolja a biztonsági intézkedéseket az izraeli katonák gázai kivonásával kapcsolatban.

Az izraeli légierő rakétákat lőtt ki palesztin fegyveresekre a Gázai-övezetben – közölte a Reuters hírügynökség.

Egy izraeli kutató szerint Jézus nem elvérzett a kereszten, ahogy eddig gondolták, hanem tüdőembólia ölte meg.

Palesztinok újabb rakétatámadásában két munkás halt meg a Gázai övezet egyik legnagyobb zsidó telepén. Izraeli katonai források szerint öt ember megsérült.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az Osztrák Megbékélési Alap sérelmére üzletszerűen, bűnszövetségben és jelentős értékre elkövetett csalás gyanúja miatt.

Saul Moffáz izraeli védelmi miniszter rendkívüli értekezletet hívott össze, hogy eldöntsék, milyen választ ad Izrael a legújabb rakétatámadásokra. A Gázai övezetben ugyanis 3 kasszam-rakétát lőttek Szterot városára.

Palesztinok újabb rakétatámadásában két munkás halt meg a Gázai övezet egyik legnagyobb zsidó telepén. Izraeli katonai források szerint öt ember megsérült.

Palesztin fegyveresek házi készítésű rakétát lőttek a Gázai övezetből Szderót izraeli városra.

Jeruzsálemben palesztin tüntetőkkel csapott össze az izraeli rendőrség az óvárosi Templom-hegyen lévő al-Aksza mecsetnél, amelyet a muzulmánok és a zsidók egyaránt szent helynek tartanak.

A nagy küzdelemnek ígérkező török-görög vb selejtezőn nem esett gól, a rangadószámba menő Szerbia-Montenegró-Belgium összecsapáson szintén érintetlenek maradtak a hálók.

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Reuven Rivlin, az izraeli parlament elnöke egyaránt sajnálatosnak tartja, hogy az Unió tagállamaiban is előfordulnak antiszemita és rasszista megnyilvánulások.

Izraelben csökken a gázai kivonulási terv támogatottsága, de a helyi zsidó telepesek jelentős része már elfogadta a kormány javaslatát az áttelepülésre.

Üzbegisztánt biztonsági okokból elhagyják az izraeli nagykövetség dolgozói és családjaik – jelentette be az izraeli külügyminisztérium szóvivője, aki szerint megnőttek a biztonsággal kapcsolatos félelmek a közép-ázsiai országban, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Izraelben 50 százalékra csökkent az Ariel Saron miniszterelnök kezdeményezte kivonulási terv támogatottsága a lakosság körében.

Lapértesülés szerint izraeli katonák találomra öltek meg 15 palesztin rendőrt, megtorlásul hat bajtársuk meggyilkolásáért még 2002-ben.

Az Egyesült Államok az európai integrációs folyamat erősödésében érdekelt. Uniós külügyi vezetők Washingtonban.