Forrás: Magyar Rádió

Egy izraeli kutató szerint Jézus nem elvérzett a kereszten, ahogy eddig gondolták, hanem tüdőembólia ölte meg.

Az érbetegségekkel foglalkozó Brenner professzor szerint a Biblia újszövetségi írásaiban minden bizonnyal a tüdőembólia jeleit és tüneteit lehet felfedezni, valószínűleg ezt okozta a keresztre feszítés.

A tanulmány szerint élete végén Jézusnak legalább 5 kilométert kellett megtennie erőltetett menetben, részben egy súlyos fakereszttel a vállán. Mintegy 18 órán át nem kapott eleget inni, ami enyhe kiszáradáshoz vezetett, és ütéseket kellett elszenvednie, ami teste számára fizikai traumát jelentett. Ezek után a kereszten nem tudta megmozdítani a lábait, emiatt vérrögök keletkeztek lábának ereiben, amelyek hamarosan tüdejébe jutottak és halálát okozták.

Elméletét az izraeli tudós azzal is alátámasztja, hogy Jézus a Galil-hegységből származott, és a Galilból származó zsidók negyede hajlamos az embóliára.

Brenner professzor szerint igen hamar, 3-6 óra alatt beállt a halál. A jelenség hasonlít ahhoz, amikor idős legyengült szervezetű emberek hosszú repülőutakon tüdőembóliát kapnak, mivel órákon át nem mozdítják meg lábukat, és nem segítik a vér áramlását végtagjaikban.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.