Forrás: Magyar Rádió

Az Egyesült Államok az európai integrációs folyamat erősödésében érdekelt. Uniós külügyi vezetők Washingtonban.

Európa ma fontos kérdésekkel néz szembe a jövőjét illetően és a döntés természetesen az európai ügyek, de fontosnak tartjuk kimondani, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagyon örül annak, hogy Európa erős partner olyan életfontosságú kérdésekben való együttműködésben, mint a béke, az éhezés, a szegénység. Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice kezdte így sajtótájékoztatóját, amelyet az Európai Unió három külügyi vezetőjével közösen tartott.

Washington vendége ugyanis Jean Asselborn, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere, Benita Ferrero-Waldner asszony, az Unió külügyi kapcsolatokért felelős biztosa és Javier Solana, aki a biztonsági ügyekért felelős uniós vezető.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió képviselőinek tárgyalásain a többi között a közel-keleti fejleményeket, ezen belül is elsősorban a palesztin-izraeli konfliktust és a libanoni választásokat vitatták meg, és természetesen az iraki helyzetet. Június 22-én ugyanis az Egyesült Államok és az Európai Unió közös nemzetközi konferenciát rendez Brüsszelben az iraki kormány kérésére.

Rice külügyminiszter szerint a mostani tárgyaláson szóba került még Ukrajna, Grúzia és Kirgizisztán, illetve a szudáni Darfúr is, valamint a júniusi washingtoni csúcstalálkozó megszervezése.

A francia és a holland népszavazási eredményre utaló újságírói kérdésre válaszolva Condoleezza Rice arról beszélt, hogy az Egyesült Államok hosszú távú érdeke az európai integráció erősítése, mert egy erős és egységes Európa képes arra, hogy globális partnerként együttműködjék Amerikával.

Járai Judit (Washington)

Comments are closed.