Forrás: Magyar Rádió

Palesztinok újabb rakétatámadásában két munkás halt meg a Gázai övezet egyik legnagyobb zsidó telepén. Izraeli katonai források szerint öt ember megsérült.

Két üvegházi munkás meghalt, hat palesztin napszámos pedig megsebesült a délutáni rakétatámadásban, amely a Gázai övezet zsidók lakta Gush Katif nevű része ellen zajlott. Az egyik halálos áldozat palesztin, a másik pedig kínai vendégmunkás. A sebesülteket, kettejüket súlyos állapotban az izraeli Beer sheva-i kórházba szállították. Az izraeli rádió szerint az Iszlám Dzsihád nevű szervezet vállalta a felelősséget az akcióért.

A nap folyamán 13 cassam-ot vagy egyéb gránátlövedéket lőttek ki palesztin szélsőséges szervezetek izraeli célpontokra. Az Iszlám Dzsihád bejelentette, hogy Dzsenínben tűzharcban megölt vezetője, Maraweh Ikmil miatt összeomlott a nyugalom időszaka és a továbbiakban nem tartják magukat a tűzszünethez.

Az izraeli biztonságiak szerint Ikmil Izrael elleni merényleteket készített elő, ezért elfogására indult egy egység. Tűzharc tört ki, melyben egy palesztin rendőr is az Iszlám Dzsihád embere mellé állt, és mindketten életüket vesztették, miközben az izraeli oldalon egy katona megsebesült. Az Iszlám Dzsihád vezetői azt nyilatkozták, hogy eljött a bosszú ideje a mozgalom vezetőinek kivégzéséért, a börtönbe zárások folytatásáért és az Al Aksza mecset megsértéséért.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem), MR

Comments are closed.