
Az 1965-ben véget ért második vatikáni zsinat fordulatának számított az a dokumentum, amely a nem keresztény egyházakkal való kapcsolatokról szólt. A Nostra Etate a keresztény-zsidó párbeszéd mérföldköve, amelynek 40-ik évfordulóját Rómában ünnepelték meg.

Az iráni elnök a nemzetközi tiltakozás ellenére megismételte az Izrael elpusztítására tett felhívását.

Csehországban négy magyar dokumentumfilm, Varsóban két játékfilm, a berlini Interfilmen három rövidfilm versenyez.

A Gázai övezetben 8 ember meghalt egy izraeli légicsapásban, amelyet palesztin fegyveresek ellen indítottak.

Az iráni külügyminiszter megvédte államfőjét és megismételte Mahmud Ahmadinezsád kijelentését Izrael elpusztításáról.

Az izraeli légierő ölt meg egy palesztin fegyverest a gázai övezetben – jelentette az izraeli televízió. Korábbi hírek arról szóltak, hogy a palesztin területen egy autó robbant fel.

Átfogó vizsgálatot és bűnvádi eljárást kér az Ausztráliában élő volt nyilas vezető, Polgár Lajos ügyében a bécsi Simon Wiesenthal Központ.

Jogerősen két év próbára bocsátották Bácsfi Dianát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét.

Izraeli repülőgépek újabb támadást hajtottak végre a Gázai övezetben palesztin fegyveres szervezetek állásai ellen. Áldozatokról eddig nem érkezett jelentés.

Irán kizárását követelte az ENSZ-ből Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, miután az iráni elnök Izrael elpusztítását szorgalmazta.

A Szlovák Nemzeti Színház közönsége William Fomin Harangozó-díjas balettművész Mozart-zenére készült táncjátékát, a Giovannit láthatta.

Izrael állam elpusztítására szólított fel az iráni elnök egy teheráni konferencián.

24 órás villámlátogatásra Izraelbe érkezett Bill Gates, a világ leggazdagabb embere, a Microsoft alapítója és vezetője.

Az izraeli légierő és tüzérség ismét támadta a Gázai övezetet, válaszul arra, hogy az egyik palesztin fegyveres csoport rakétával lőtte Szderót városát.

Németországban öttől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek négy arab férfit berlini és düsseldorfi zsidó célpontok elleni támadások kiterveléséért, illetve egy terrorszervezet támogatásáért.

Tegnap a Terror Háza Múzeumban nemzetközi konferenciát tartottak Arthur Koestlerről.

Az izraeli légierő számos gázai célpontot, az Iszlám Dzsihád kilövőállásait és épületeit lőtte rakétákkal, miután rakétákkal támadta a Gázai övezettel szomszédos izraeli területeket.

A Vatikánban most folyó püspöki zsinat egyik legfontosabb témája a katolikus lelkészek számának aggasztó csökkenése és ettől nem függetlenül a papi nőtlenség kérdése.

Az izraeli állami rádió szerint Loai Aszadi kiemelt célpontnak számított, mivel őt tartották felelősnek több, izraeli városokban elkövetett pokolgépes merényletért.

Csaknem négyszáz, a felkelők oldalán harcoló külföldit fogtak el Irakban az amerikaiak és az iraki biztonsági erők – közölte egy amerikai parancsnok.