Kezdőlap » JNA24 » Magyar Rádió

Magyar Rádió

A második világháború végnapjai alatt közel 200 magyar zsidót mészároltak le, akikről ez idáig nem tudták, hol nyugszanak.

A Király utcában le akarnak bontani egy most már 170 éves, immáron lakatlanul imbolygó házat. Az épületet Hild József, Budapest városképének egyik kialakítója tervezte, és a ház pontosan ilyen is. Olyan, amilyen a pesti belváros, az egyik azok közül amitől Pest a szocializmus, a kosz és a kutyagumi ellenére őrzi a XIX. század végének reménykedő, városépítő, eklektikus hangulatát.

Mikor, hogyan szabadulhatunk meg az ügynök ügyektől? Érdekel-e még valakit egyáltalán néhány értelmiségin kívül a rejtegetett múlt? Miért tartja fontosnak a szakember, hogy végre elszámolásra kényszerítsék a titkosszolgálatokat, és törvény szülessen a fellelhető iratok további sorsáról? – interjú Varga Lászlóval.

Beiktatták hivatalukba az új palesztin parlament vezetőit. A leendő kormányfő azonban nem lehetett jelen, ugyanis a Hamasz jelöltjét, Ismail Hanijét az izraeli hatóságok nem engedték be Ciszjordániába.

Az izraeli hadsereg lezárta a Ramalláhba vezető utakat, néhány órával a palesztin parlament alakuló ülése előtt.

Megérkezett az egyházakhoz az elmaradt, összességében egymilliárd forintos állami támogatás – erősítették meg az érintettek.

Marc Chagall litográfiáiból és három olajfestményéből nyílt kiállítás Győrött a Városi Művészeti Múzeumban; a Rába-parti város a magyarországi vándorkiállítás utolsó állomása – közölte a múzeum igazgatója.

A brit miniszterelnök és a német kancellár kitart amellett, hogy az iráni kérdésben diplomáciai megoldás szülessen.

Oroszország csak Izrael beleegyezésével szállít fegyvereket a Palesztin Hatóságnak – ígérte az orosz védelmi miniszter.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 levélben fordult a közjogi méltóságokhoz egy olyan törvény kezdeményezésével, amely lehetővé tenné Magyarországon is a holokauszt tagadásának büntetését. A párt elnöke az országgyűlés elnökével is beszélt erről.

Koltai Lajos amerikai filmet rendez májustól; az operatőr-rendezőt a Sorstalanság sikeres tengerentúli fogadtatása után valósággal bombázták forgatókönyvekkel – mondta el a produkcióról New Yorkban tárgyaló rendező felesége.

Amerikában hetek óta sikerfilm egy amolyan családi történet. A rövid opus arról szól, hogy az illető családba új kutyus kerül, és a már meglévő korábbi egyetlen kedvenc ezt milyen rosszul tűri. Sok kedves, esetenként mókás jeleneten derülhet a néző, akinek talán le sem esik közben, hogy az egész történet fő célja szimpátiát ébreszteni a családfő iránt. Hát igen, szegény főhősünkre rá is fér ez. Hiszen az illetőt úgy hívják: George W. Bush, akinek népszerűsége minden eddiginél mélyebbre süllyedt.

Az Egyesült Államok iráni akcióra készül. No, nem valamiféle katonai beavatkozásra kell gondolni, Bush elnök most a médiát kívánja használni, és ehhez kér pénzt a törvényhozástól.

Az amerikai képviselőház elutasítja a Palesztin Hatóságnak nyújtandó közvetlen pénzügyi támogatást, ha a választásokon győztes Hamász továbbra is Izrael elpusztítását szorgalmazza.

Elismerte a Melbourne-ben élő, népirtással gyanúsított Polgár Lajos, hogy a Nyilaskeresztes Párt magas rangú vezetője volt – értesült egy ausztrál lap.

Lehet, hogy párton kívüli lesz a miniszterelnök?

Washington egy vagy két héten belül befejezi a palesztinoknak nyújtott segítség felülvizsgálását, amiről a Hamász választási győzelme után döntött – közölte az amerikai külügyminisztérium.

Sajtóértesülések szerint az amerikai és az izraeli kormány tervet dolgoz ki, hogy lehetetlenné tegye a Hamász radikális palesztin szervezet leendő kormányát.

A háborús bűntettel gyanusított férfi – rokonai szerint – túl beteg ahhoz, hogy Magyarországra hozzák.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzok kapcsán a „hangszóró-diplomácia” beszüntetésére szólított fel a dán televízióban.