A második világháború végnapjai alatt közel 200 magyar zsidót mészároltak le, akikről ez idáig nem tudták, hol nyugszanak.
A második világháború befejezése előtti napokban, 1945 márciusában Rohoncon 180 magyar zsidót gyilkoltak meg és temettek el egy tömegsírban. Már eddig is történtek kísérletek a tömegsír feltárására, amit részben megnehezített többek között az egykori szemtanúk egymásnak ellentmondó tanúvallomása, másrészt pedig a gyilkosságot körülvevő hallgatás.
Most úgy tűnik, hogy felgyorsulhatnak az események. Egy salzburgi amatőr kutató, Gerhard Entfellner, aki 1993-tól próbálja megtalálni a tömegsírt, ugyanis azt állítja, hogy 31 darab bizonyító erejű légi felvételt talált a rohonci vérengzésről a washingtoni katonai levéltárban. A rohonci Refugius Egyesület, amely 1991 óta ápolja az elhunytak emlékét, visszafogottan fogadta a kutató bejelentését. Entfellner mindenesetre a héten az osztrák belügyminisztériumban járt, hogy a fotók előhívásához és megvásárlásához pénzügyi támogatást kérjen.
A minisztérium azonban – tudtuk meg – több bizonyítékot szeretne látni, mint az amatőr kutató által bemutatott levéltári jegyzetek ahhoz, hogy rendelkezésre bocsássa a kért összeget. Az biztos, hogy tavaly októberben a feltételezett tömegsír helyén összegyűjtött földben hullamérget véltek találni, de amíg az alapos laboratóriumi vizsgálatok nem állnak rendelkezésre, senki nem nyilatkozik.
Ács Zoltán

