Kezdőlap » JNA24 » MA

MA

Polgár a pályán címmel jelent meg Medgyessy Péter volt miniszterelnök könyve; Medgyessy munkásságát és kötetét Gyurcsány Ferenc jelenlegi és Horn Gyula korábbi kormányfő is méltatta a keddi sajtóbemutatón.

Papírt égettek a lábujjai között, megerőszakolták, és végignézették vele, amint édesanyját brutálisan megverik, szexuálisan zaklatják.

Bíróság elé állítják hétfőn Bécsben David Irving brit történészt, aki írásaiban és előadásaiban is tagadta az auschwitzi gázkamrák létezését.

A frissen elvált, 37 éves Rafi, aki a divat világának kifinomult, magasabb szféráiban mozgó, katolikus, ám vallását nem gyakorló fényképész-producer, egy szép napon megismerkedik Daviddel, a 23 éves zsidó származású szobafestővel.

Terrorista entitássá válik a Palesztin Hatóság Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő vasárnap elhangzott szavai szerint azzal, hogy a Hamász radikális mozgalom lett a palesztin parlament fő ereje.

„Mint a gyerekek általában, én is azt vártam, hogy évről évre növök néhány centimétert. Később rájöttem, hogy sosem leszek magas. A testvéreimmel való szoros közösség azonban segített elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Álmomban sem nyúlt meg a karom vagy a lábam, és sosem fantáziáltam jó tündérről, aki majd megkétszerezi a magasságomat. Számomra nem büntetés, hogy ilyen kicsi vagyok és semmit sem vesz el az életkedvemből.”Ovics Perla

Polcz Alaine: Asszony a fronton című művének színházi ősbemutatójára Csákváron, az Esterházy kastély színháztermében kerül sor 2006. február 26-án, délután 5 órakor.

Hosszas és kemény stúdiómunka, nemzetközi együttműködések után elkészült az Anima Sound System új lemeze, a We Strike! Az albumot a CLS Records adja ki, a lemezbemutató koncertre az A38 Hajón kerül sor.

Pakisztáni szélsőséges muzulmán papok vérdíjat tűztek ki a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák „szerzőjének” fejére pénteken – jóllehet azokat nem egyetlen személy rajzolta.

„Biztosan el fog menni, és harcolni fog a becsületéért. Tisztázni fogja magát” – mondta a háborús bűnökkel vádolt Polgár Lajos fia.

A képregény világszerte elismert képzőművészeti ág, Japántól Belgiumig hatalmas kultusza van. A képregényeknek Magyarországon is népes tábora van, de nálunk még nem számít magasan értékelt művészetnek.

Szili Katalin szerint a jövőben szükség lenne egy szélsőjobboldal elleni törvény megalkotására. Az Országgyűlés elnöke erről újságírók előtt beszélt csütörtökön Pécsett.

Na, elérkeztünk végre a kampányokban a szoclib oldal által már annyiszor alkalmazott rasszista-vád fejezethez.

Polgár elismerte, hogy a nyilaskeresztesek tevékenysége „kegyetlenkedés” volt, egyes zsidókat alsóbbrendű embereknek tekintettek.

Amerikai lapjelentés szerint az amerikai és az izraeli kormány tervet dolgoz ki a Hamász radikális palesztin szervezet kormányának lehetetlenné tételére.

Munkatársunk interjút készített Vincze Attila Tamással az Interjú Jézus Krisztussal című kötet fogadtatásáról.

Egy csoport, amely talán kevésbé közönségvonzó, mint más négyesek, de hogy izgalomban nem lesz hiány, az egyszer biztos.

Budapest felszabadulásának 61. évfordulójáról tartott megemlékezést Budapesten a Szent István parkban a Raoul Wallenberg szobornál a Szabad Demokraták Szövetsége vasárnap.

Újból megoperálták szombaton a január eleje óta kómában fekvő Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, aki a műtéttel túljutott a közvetlen életveszélyen.

Vasárnapi brit lapértesülés szerint az amerikai védelmi minisztérium már dolgozik az iráni atomlétesítmények elleni összehangolt légi és tengeri támadás tervein.