Kezdőlap » JNA24 » Klubrádió

Klubrádió

A keddi közel-keleti békekonferencia szerdán, zárt ajtók mögött a Fehér Házban folytatódik, ahol Bush elnök ismét találkozik Ehud Olmert izraeli kormányfővel és Mahmud Abbasz palesztin elnökkel.

Érkeznek a delegációk, a miniszterek a marylandi Annapolisba, ahol rendkívüli közel-keleti békekonferenciára kerül sor kedden. Felvonulások, tüntetések is jelzik a történelmi találkozó fontosságát. Sokak szerint már az is eredmény lesz, ha leülnek egymással tárgyalni az évtizedek óta békétlen ellenfelek.

Három szlovák szélsőséges megtámadott és megvert egy 16 éves lányt Kassán – közölte csütörtökön a szlovák rendőrség. Az elkövetők fellökték a lányt – akinek az apja kubai állampolgár – , majd rugdosni és ütlegelni kezdték. Eközben fasiszta jelszavakat kiabáltak és azt, hogy „takarodj Szlovákiából” – mondta el az előző esti támadásról a helyi rendőrségi szóvivő.

Antifasiszta tüntetők támadtak rendőrökre este Barcelonában. A demonstrációt egy 16 éves fiú meggyilkolásának emlékére tartottak. A szerencsétlenül járt fiatalembert múlt héten Madridban ölték meg, mikor antifasiszta csoportok szélsőjobboldali fiatalokkal csaptak össze. A katalán fővárosban rendezett tegnapi emlékező megmozduláson mintegy ezren vettek részt, s közülük néhányan garázdálkodni kezdtek, szemétládákat gyújtottak fel, kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket.

Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyórás, elsősorban az amerikai külpolitika kérdéseit érintő megbeszélést folytatott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel Washingtonban. A találkozón szó volt a Magyar Gárdáról is. A magyar származású képviselő kongresszusi hivatalában fogadta Orbán Viktort. Tom Lantos elmondta, hogy a találkozón kifejezte felháborodását a Magyar Gárda működésével kapcsolatban.

Romániában az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács nem foglalt állást a külügyminiszter korábbi, sértő nyilatkozata miatt. Az álláspontot Asztalos Ferenc, a testület elnöke azzal indokolta, hogy Adrian Cioroianu tárcavezetőnek a bűnözők deportálására vonatkozó kijelentését korábban egy sajtónyilatkozatban már elítélték.

Szerdán megszűnt az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali frakció. Az EP szabályai szerint egy képviselői csoportnak legkevesebb 20 politikusból kell állnia. Két román képviselő kilépésével azonban 20 fő alá csökkent az Identitás, Hagyomány, Szuverenitás (ITS) nevű csoportosulás létszáma, így megszűnt a frakció.

A konzervatív politikai körökben azelőtt kiemelkedően népszerű Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter eddigi teljesítményét gyenge közepesre értékelik konzervatív elemzők. A Newsmax tekintélyes konzervatív hírportál C mínusz (hármas alá) jeggyel értékelte Rice működését, akiben támogatói három éve még a kormánypárt megmentőjét, a 2008-as elnökválasztás republikánus jelöltjét látták.

Cigányellenes etnikai diszkrimináció vádjával bepanaszolták a román külügyminisztert a román országos diszkriminációellenes hivatalnál – adta hírül kedden a Realitatea román hírtelevízió. A panasztevő, a Romani Criss roma jogvédő szervezet azt kifogásolja, hogy Adrian Cioroianu külügyminiszter egy rablógyilkosság roma gyanúsítottjával kapcsolatban általánosító kijelentést tett.

Egy halálos áldozata van az antifasiszták és neonácik közötti összecsapásnak Spanyolországban. Madridban a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrácia hívei tartottak gyűlést, s egy metróállomáson összecsaptak az antifasisztákkal. Egy fiatalt szíven szúrtak, a mentők fél órán át küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteniük. Rajta kívül nyolcan megsérültek, köztük egy rendőr.

Csaknem 400 embert tartóztattak le tegnap Prágában, miután a rendőrség megakadályozta, hogy illegális neonáci rendezvényt tartsanak a régi zsidónegyedben. A letartóztatottak között 96 külföldi is volt, ám igazoltatás és kihallgatás után valamennyi embert szabadon bocsátották. Három ember ellen hatósággal szembeni támadás miatt indult bírósági eljárás, mintegy 200 személy esetét pedig szabálysértésnek minősítették – közölte a prágai rendőrségi szóvivő.

Ötven embert letartóztattak, többen megsérültek mikor neonáci csoportok randalíroztak Prága belvárosban. Az újfasiszta aktivisták a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták illegális felvonulásán akartak részt venni a régi zsidó negyedben. A rendőrség nem engedte be őket a városközpontba, több helyen igazoltatják a fiatalokat. A zsidóváros szélén a neonácik egy csoportja anarchistákkal verekedett össze. Többen megsérültek, eddig ötven embert tartóztattak le.

Percről percre nő a feszültség Prágában, ahol neonáci fiatalok engedély nélküli rendezvényt akarnak tartani. Több százan gyűltek össze a zsidó városrészben, ám a rendőrség egyszer már szétzavarta a tömeget. Azóta lezárták a negyedbe vezető legfőbb utcákat, több tucatnyi rendőrt, valamint vízágyúkat helyeztek készenlétbe. Hét embert korábban már letartóztattak, s folyamatosan ellenőrzik a zsidóvárosba tartó lakosokat és turistákat is.

Nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben – így döntött a másodfokú hatóság. A döntés ellen már csak a legfelsőbb közigazgatósági bíróságon lehet tiltakozni. Az idő rövidsége miatt azonban a mostani döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni.

Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.

Dohányzásellenes törvény lépett életbe mától Izraelben – az új jogszabály értelmében súlyos büntetésekre számíthatnak a nyilvános helyeken rágyújtók. Az új jogszabálynak megfelelően 1000 sékel (43 ezer forint) pénzbüntetéssel sújtható, aki nyilvános helyen – kávéházban, étteremben, moziban, üzlethelyiségben füstöl.

A kongresszus Helsinki Bizottságának meghallgatásán sok szó esett a magyarországi szélsőjobbaoldal felülkerekedéséről. Nyilvánosságot kapott az amerikai törvényhozásban is a Magyar Gárda megalakulása, amely a fasiszta kormány reminiszcenciája – fogalmazott Gordon Smith szenátor. Kedden ismét Magyarország került a figyelem középpontjába a Kongresszus Helsinki Bizottságának meghallgatásán. Ezúttal nem az orosz energiapolitika európai befolyási övezete kapcsán, hanem a Magyar Gárda okán.

Több civil szervezet is a külügyminiszter azonnali menesztését kéri a román kormányfőtől a tárcavezetőnek napokban tett kijelentései miatt. A kilenc véleményformáló szervezet a nácizmusra jellemző kijelentésnek minősítette Adrian Cioroianu egy televíziós nyilatkozatát, mely szerint az olaszországi rablógyilkossághoz hasonló bűncselekmények elkövetőit az egyiptomi sivatagban létesítendő munkatáborokba kell deportálni, ahelyett hogy televízióval is felszerelt fogdában őriznék.

Aláírásgyűjtés kezdődött Nyitrán Malina Hedvig ügye kapcsán. A helyiek arra szeretnék felhívni a figyelmet akciójukkal, hogy nem szabad félvállról venni a városban erőteljesen szaporodó újnáci megnyilvánulásokat és a rendőrség elnéző magatartását.

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható – mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában. A miniszterelnök szerint szélsőséges magatartásra kész emberek legfeljebb néhány ezren vannak, de ez a jelenség „aktívan fertőz.