
November 1-jétől 4-éig sűrűbben közlekednek a fővárosi temetőket érintő járművek, mindenszentek ünnepének két napján pedig különjáratok is indulnak a sírkertekhez. Az Új köztemetőt és a Farkasréti temetőt érintő villamos- és buszjáratok a szokásosnál sokkal sűrűbben járnak, az Erzsébeti temetőhöz, a Megyeri temetőhöz, a Csepeli temetőhöz, a Budafoki temetőhöz, az Újköztemetőhöz, illetve annak izraelita részéhez, valamint az Óbudai temetőhöz több rendkívüli járat indul.
A palesztinok csak egy olyan közös nyilatkozatot hajlandóak elfogadni Izraellel, amely tartalmazza a palesztin állam megalakításának határidejét. A két fél még az év végén tartandó nemzetközi konferencia előtt szeretne elfogadni egy közös dokumentumot.

Malina Hedvig egyik állítólagos támadója is tagja volt annak a neonáci csoportnak, amely néhány nappal ezelőtt Nyitrán megtámadott néhány személyt a helyi Régi Színház előtt. Ezt a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság hétfőn sajtótájékoztatón erősítette meg. A támadás körülményeit és pontos idejét vizsgálják.

Ehud Olmert izraeli kormányfőnek prosztatarákja van, de a betegség nem fenyegeti életét – közölte egy név nélkül nyilatkozó izraeli kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok állításával szemben nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyver gyártására készülne – jelentette ki az ENSZ legfőbb nukleáris ellenőrző szervének vezetője. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség elnöke azt mondta, nem kapott semmi olyan információt, melyek szerint Iránban konkrét és aktív atomfegyverkezési program megvalósítása folyna.
Izrael drasztikusan csökkentette az arabok lakta Gáza-övezet fűtőanyag- és benzinellátását. A lépés megtorlás a palesztin területekről kiinduló rakétatámadások miatt. A terület most 25 százalékkal kevesebb fűtőanyagot és 30 százalékkal kevesebb benzint kap. Az izraeli kormány szóvivője jelezte, hogy az energiakorlátozást további lépések fogják követni.
Neonácik támadtak diszkóba tartó fiatalokra éjszaka a közép-szlovákiai Besztercebányán. A verekedésről amatőr felvétel készült, amit feltettek az internetre is. A rendőrség ezek alapján keresi a tetteseket, mivel a bántalmazók elmenekültek, mire a hatóság a helyszínre érkezett. A besztercebányai régióban az utóbbi napokban már volt hasonló incidens: Garamszentkereszten egy buszmegállóban provokáltak újfasiszta fiatalok.

Ismét az Irán elleni nemzetközi szankciók szigorítását követelte az izraeli külügyminiszter. Kínai látogatása előtt Cipi Livni azt mondta: a nemzetek közösségének mindennemű habozását Irán és szomszédai a gyengeség jeleként értelmezhetik.
Magas spanyol kitüntetést vehetett át péntek este Al Gore, korábbi amerikai alelnök, Michael Schumacher, hétszeres Forma-1-es világbajnok és Amosz Oz izraeli író az észak-spanyolországi Oviedóban. Az Asztúria Hercege díjat Fülöp herceg, spanyol trónörökös adta át felesége Letizia hercegné társaságában.Az Asztúria hercege titulust a spanyol trón örököse viselheti.
Cáfolja Kína azokat a híreket, amelyek szerint saját fejlesztésű vadászrepülőket adna el Iránnak. Az orosz és az izraeli sajtóban megjelent beszámolók szerint Teherán szerződést írt alá két tucat kínai fejlesztésű, J-10 típusú harci repülőgép beszerzésére, ami a két ország közötti fokozottabb katonai együttműködésre utalhat.

Nyugtalanságának adott hangot a szlovák külügyminisztérium a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt. A távirati irodához eljuttatott közleményben a szlovák diplomácia megállapítja: mivel a jelenség az egyesülő Európa demokratikus eszméinek durva tagadását jelzi, semmiképpen sem szabad észrevétlenül hagyni, hogy az Európai Unió és a NATO szövetséges országában egy agresszív és fasiszta eszmék jeleit mutató félkatonai szervezet legálisan működjön.

Egy csütörtökön megjelent közvélemény-kutatásból kiderül, hogy minden negyedik német szerint a náci korszakban nem minden volt rossz, és a nemzetiszocializmusnak voltak pozitív oldalai is. A diktatúra elfogadása főleg az idősebbek körében jellemző.

George Bush amerikai elnök szerdán arra figyelmeztette a világ vezetőit, hogy ha el akarják kerülni a harmadik világháborút, akkor akadályozzák meg Irán atomhatalommá válását.

Az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek szélsőséges csoportok, és mivel érzik, hogy tervezett akcióik ellentétben vannak a lakosságnak a rend megszilárdítására irányuló óhajával, ezért látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek – hangzott el a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülésén.

Sürgős misszió keretében támogatókat és résztvevőket próbál szerezni Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Közel-Keleten a november végére Annapolisba tervezett nemzetközi Izrael-Palesztin béketárgyalásra. A Bush adminisztráció hátralévő egy évében még egy utolsó kísérletet tesz a két önálló állam megteremtésére. Szakértők pesszimisták a konferencia sikerét illetően.

Levélben kér tájékoztatást az Országgyűlés elnökétől az előző ciklusban létrehozott, a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottságról az Országos Cigány Önkormányzat.
Újabb bűnügyi eljárás indult Ehud Olmert izraeli miniszterelnök ellen. A kormányfőt egy korábbi ügyben azzal gyanúsítják, hogy mintegy tíz éve, még kereskedelmi miniszterként hivatali hatalommal való visszaélést követett el. Az izraeli főügyész pedig most bejelentette: vizsgálatot indít Olmert eljárásának kivizsgálására egy kormány által finanszírozott kölcsönprogramban, illetve kinevezésekben.

Megemlékezést tartottak a Wesley János Lelkészképző Főiskola pincekápolnájában az első magyarországi zsidó kitelepítés 66. évfordulóján pénteken Budapesten.

Újabb 110 hektárnyi földet vett el Izrael Jeruzsálem környékén a palesztinoktól, akik emiatt attól tartanak, hogy ismét felélesztik a Maale Adumím teleptömbnek a szent városhoz való csatolásával kapcsolatos tervet – közölték palesztin források és egy izraeli lap kedden.

A Fehér Ház Kongresszusa elé került a korábban lezártnak hitt magyar Aranyvonat ügye. A kárvallottak elégedetlenek a fél éve hozott restitúciós döntéssel, mert az az eltűnt értékeknek csak a 3 százalékát térítette meg, amely közösségi vagyon tárgyát képzi.