Kezdőlap » JNA24 » Hírtv

Hírtv

Az izraeli hadsereg az idén 660 palesztint ölt meg, vagyis háromszor annyit, mint 2005-ben.Egy, a palesztin területeken működő izraeli emberjogi szervezet felmérése szerint a 660 áldozatból 141 kiskorú volt.

Horogkereszteket és a zsidóságot sértő feliratokat festettek a pécsi zsinagóga kapuira. A polgármesteri hivatalhoz közeli belvárosi épületre fekete színű festékszóróval firkáltak összesen 18 feliratot még szerdán.

Az izraeli hadsereg háromszor annyi palesztint ölt meg idén, mint tavaly – állítja a palesztin területeken működő izraeli emberjogi szervezet.

A tűzszünetről tárgyal az izraeli kormányfő a minisztereivel. Ehud Olmert ma valamennyi érintett kabinet vezetőjével találkozik, hogy egyeztessen velük a palesztin hadművelet felfüggesztéséről.

Egy gén, ami a hosszú életet biztosítja, védhet az Alzheimer kór ellen is, derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott kutatásból. A nyolc éven keresztül tartó kutatás eredménye szerint a „szupergénnel” rendelkező szerencséseknek kétszer nagyobb eséllyel marad friss az agyuk akár száz éves korukban is.

A világ szenvedő gyermekeiért imádkozott a vatikáni éjféli szentmisén a pápa. XVI. Benedek szerint Jézus születésének ünneplésekor a keresztényeknek elsősorban a nélkülöző gyermekekről kell megemlékeznie. A római Szent Péter-bazilikában és a téren közel 10 ezer hívő hallgatta az egyházfő szavait, a szentmisét több mint 40 országban élőben közvetítették.

Izrael felszabadít százmillió dollárt a palesztinok számára – ebben állapodott meg Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök Jeruzsálemben. A palesztin és az izraeli vezető két órán át tárgyalt Olmert rezidenciáján, ez volt kettejük közt az első hivatalos találkozó.

A Fidesz kezdeményezte népszavazás sikerében bízik Orbán Viktor. A pártelnök szerint a referendum után mindenkinek saját magával kell majd elszámolnia, ha az ország helyzetéről beszél.

Aláírta a Hamász elszigeteléséről szóló törvényt az amerikai elnök. A törvény megtiltja a segélyek folyósítását a radikális palesztin szervezetnek, és az általa vezetett kormánynak.

Orbán Viktor szerint a magyarok felelőssége, hogy elmennek-e a Fidesz kezdeményezte népszavazásra, hiszen most lehetőséget kapnak arra, hogy a kormány ne velük fizettesse meg felelőtlen döntéseinek árát.

Ausztria csütörtökön kiutasította az országból a holokauszttagadó műveiről hírhedt David Irvinget. A brit író este nyolc óra előtt néhány perccel, egy Londonba indult repülőgépen el is hagyta Ausztriát.

A Kreml újabb tisztogatási kampányt indított a Litvinyenko ügyben. Ivanov, az orosz hadügyminiszter minden eddiginél ízléstelenebb nyilatkozatot adott a külföldön meggyilkolt elvtársáról.

Az atombombák világméretű leszereléséért és a nukleáris fegyverek gyártásának felfüggesztéséséért tüntettek szombaton Budapesten a Háború Nélküli Világalapítvány szimpatizánsai.

Zsinagógát vegyenek! címmel a 150 éves kőszegi zsinagóga sorsáról készített dokumentumfilmet Gellér-Varga Zsuzsanna, az alkotást csütörtökön este mutatták be Budapesten.

Merényletet kíséreltek meg a palesztin kormányfő ellen – állítja a Hamász. Iszmail Hanije külföldi adományokat akart Gázába csempészni, ám az izraeli határőrök visszafordították. Távozásakor Hanijére a rivális palesztin szervezet fegyveresei nyitottak tüzet.

Merényletet kíséreltek meg a palesztin miniszterelnök ellen egy gázai határátkelőnél – állítja a Hamasz. Iszmail Hanije, palesztin kormányfő Egyiptomból Gázába akart utazni, amikor a rivális Fatahot támogató határőrök rálőttek.

Tűzharc tört ki a Gázai övezet és Egyiptom határán, miután Izrael megtagadta a palesztin kormányfőtől a hazatérést. Izrael szerint ugyanis Iszmail Hanije delegációja több tízmillió dollárnyi iráni adománnyal tér haza külföldi útjáról.

Az Európai Unió felvilágosítást vár az izraeli atomprogramról – közölte a soros finn elnöskség egy magas rangú képviselője.

Magyar résztvevője is volt a holokauszttagadók nemzetközi teheráni konferenciájának. Lapértesülések szerint a Lelkiismeret „88 csoport egyik aktivistája utazott a nemzetközi színtéren nagy vihart kavart tanácskozásra.

Az izraeli kormányfő arra kérte a katolikus egyházfőt, hogy személyesen és nyilvánosan buzdítsa a keresztényeket a holokauszt-tagadók elleni tiltakozásra.