Kezdőlap » JNA24 » HETEK

HETEK

Brüsszelben és Genfben újra életre kelhet Durban rosszemlékű szelleme. Miközben az ENSZ és az Európai Unió elfogulatlan félként igyekszik feltűnni a palesztin-izraeli konfliktusban, az ENSZ Közgyűlése úgy döntött, hogy ismét konferenciasorozatot kezd a rasszizmusról. Ennek csúcspontja egy 2009-re tervezett nemzetközi találkozó lesz.

A szocialista párt készül rá, hogy eldobjon egy bumerángot. A szólásszabadságot és az egyesülési jogot korlátozni akaró új javaslatokra gondolok most. Szabó Zoltán szocialista képviselő egy tájékoztatón közölte, javasolják, hogy a bíró tagadhassa meg egy szervezet bejegyzését, ha fennáll a veszélye, hogy a létrejövő szervezet mások jogainak és szabadságának sérelmét okozná.

Charles ZentaiAz ausztrál legfelsőbb bíróság úgy döntött hétfőn, hogy meghallgatja a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai fellebbezését Magyarországnak való kiadatása ellen.

Mindenki követelte a legnagyobb jobboldali párt elhatárolódását a nemrég alakult oroszlános-jelvényű, Levis sapkás, szélsőjobbos, military-népitáncos szervezettől. Megtörtént ez? Egy ideig semmi. Majd az ügyben megszólalt Lázár János (Hódmezővásárhely fideszes polgármestere) és nagyon rossz ötletnek tartotta a gárdát, külön kiemelte a negatív történelmi tapasztalatokat.

A Budai várban a köztársasági Elnöki Hivatal környékén négyezer ember tolong. Kezdés előtt már lépni sem lehet a Szent György téren. Több száz árpádsávos zászló a levegőben, különböző méretekben. Látni még sok nemzetiszínű zászlót, 56-os lyukas lobogót, Vesszen Trianon feliratút, turulmadarasat és néhány hit-remény-szeretet feliratút, alatta hímzett Szűz Máriával. A tömeg zöme idősekből áll.

Szlazsánszky Ferenc

(x)

Hubert József, Megyesi Csaba Zoltán

Hechs László

Elébb egész augusztusban – a hazai globalizációellenesek és globalizációhívők (kurucok és labancok, népiesek és urbánusok) konfliktusának évszázadokon átnyúló végzetétől nem függetlenül – gárdisták és antigárdisták heves pengeváltásai szikráztatták a nyár ájultságából kecmergő közéletet, majd pedig itt maga a honi ököl. Megalakult a Magyar Gárda első csapatteste.

A hét elején volt egy műsor, a TV2 Mokka című műsora, amelyben egy-két perc alatt évekre elegendő mennyiségű mérgező lelki-szellemi anyag szabadult fel. Csiszár Jenő faggatta Tomcatet a Magyar Gárda-ügyről. Itt a riportalany kifejtette, hogy a Talmud szerint szabad három év alatti kislányokat megerőszakolni, mivel nekik még gyorsan visszanő a sérült rész. Meg, hogy a gojokkal szemben minden megengedett a zsidók számára.

Ehud OlmertLényegi tárgyalásokat követelt az Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel tartandó találkozón Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki kedden, közép-európai idő szerint déltájban megérkezett Olmert jeruzsálemi rezidenciájára.

Munkatársunktól

Munkatársunktól

Meghalt Merv Griffin

Azt mondták

A nyugati világ reklámszakemberei és trendvadászai előszeretettel osztják fel a fogyasztók táborát egyre kisebb kategóriákra. Kitalálták a tinédzsert, a juppit, a szinglit és a metroszexuálist. Mindnyájuk számára kiagyaltak „igényeket”, amelyeket természetesen az általuk reklámozott termékekkel lehet kielégíteni. Most egy új, megközelítésre érdemes réteget találtak maguknak: a muszlimokat.

A Magyar Gárda akkor még csak tervként létező megalakulására még augusztus közepén megérkezett az első külföldi visszhang, amikor Tom Lantos, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának elnöke Budapesten járt: a Magyar Gárda megalapítóit „őrült fanatikusoknak” nevezte, és kijelentette, hogy a szervezet egyetlen tagja sem utazhat be az Egyesült Államokba.

Amíg augusztus 25-én a Mazsihisz vezetői az antifasiszta tüntetésen vettek részt, addig a nácikra emlékeztető Magyar Gárda avatását megáldotta a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselője. Ezzel is, de Sólyom László köztársasági elnök semmitmondó nyilatkozatával, az avatáson elhangzott fideszes országgyűlési képviselő fellépésével, az első demokratikus kormányunk hadügyminiszterének közreműködésével erősödtek a Magyar Gárda pozíciói.

Lendvai Ildikó, szerint egyértelmű színvallás Wittner Mária beszéde a Magyar Gárda eskütételén. Az MSZP frakcióvezetője szombati közleményében azt is kiemelte: a közélet felelős szereplőinek nyíltan kell állást foglalniuk az egyesületről. A Fidesz sajtóosztálya annyit közölt: a párt nem tudott arról, hogy Wittner Mária felszólal a rendezvényen.