A Heti K5-ösben hazai sztárok, egykori és jelenleg is aktív sportoló klasszisok, ismert és elismert személyiségek kommentálják a sport világának eseményeit. 5 kérdés, 5 kiválóság

Több száz izraeli rohamrendőr elkezdett szerdán kiüríteni egy olyan ciszjordániai zsidó kolóniát, amelyet Ariel Saron volt kormányfő szétválasztási terve keretében 2005 augusztusában már egyszer kiürítettek, de telepesek és militáns jobboldali aktivisták két nappal ezelőtt újra elfoglaltak. Csaknem 300 telepes, illetve aktivista – főleg fiatalok – áll ellen passzívan a mintegy 800 rendőrnek, aki megpróbálja őket autóbuszba ültetni.

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 28.

2007.03.27., 2007. évfolyam, 12. szám

Kéznyújtás, rendszeres párbeszéd, előbb a mindennapi ügyek, és csak utánuk a „politikai távlatok” – ez volt az amerikai külügyminiszter üzenete araboknak, izraelieknek egyaránt.

Üdvözli a Képíró Sándor volt csendőr százados ellen elrendelt nyomozást a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója – erről maga Efraim Zuroff beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Monacóban zajló 16. Amber-verseny kilencedik fordulójában Vlagyimir Kramnyik újabb győzelemmel az összetett versenyben két pontra növelte előnyét. Az orosz világbajnok sötéttel remizett a norvég Magnus Carlsennel, majd világossal megnyitási újítást megjátszva könnyen nyert. Lékó Péter 1,5-0,5-re kikapott az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. Nagymesterünk világossal kedvező állást rontott el vesztésre, majd sötéttel gond nélkül hozta a fél pontot.