A londoni Asarak Alavsat péntek reggeli számában új információkat közölt az eltűnt iráni tábornokról, volt védelmi miniszter helyettesről. A lap szerint, Ali Rez Aszgari új útlevéllel, álnéven hagyta el Iránt, és fontos titkosszolgálati dokumentumokat is sikerült kicsempésznie az országból.

Szíria több száz, egyes becslések szerint esetleg több ezer, Izrael területét fenyegető közepes és nagy hatótávolságú rakétát telepített a két ország határa mentén az elmúlt hónapokban – közölte pénteken egy izraeli katonai tisztségviselő.

Magyarországra érkezik legújabb könyvének magyar nyelvű bemutatójára David Irving; a brit publicistát és „történészt”, akit a holokauszt tagadása miatt Ausztriában három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, a Gede Testvérek Bt. hívta meg.

A Mazsihisz vezetője minden zsidó származású honfitársának azt ajánlja, maradjon otthon a március 15-i nemzeti ünnepen – mondta Feldmájer Péter, aki szerint régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon.

Két tinédzser gyereket használt élő pajzsként az izraeli hadsereg Ciszjordániában, Náblusz városában február végén – állítja egy izraeli jogvédő szervezet. A hadsereg vizsgálatot ígért az ügyben.

Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában – jelenti a HavariaPress. Nem sokkal ezelőtt rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból.

A filmet 2007. március 11-én vasárnap 21.25-től láthatják a Hír Televízión.

A magyarországi zsidóság vendégeként izraeli katonai küldöttség tartózkodik Magyarországon – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken az MTI-vel.

NOL * Léderer Pál * 2007. március 9.

2007. március 9. 15:34

Zsurkán Mariann

Grüll Tibor

Munkatársunktól

Németh Csillag

Peremiczky Szilvia

hibridrádió

Cukros náci

2007. március 9. 15:52

A Kultúrház tovább oknyomoz a Király utcában

Thai állatorvosok csütörtökön bejelentették, hogy egy mesterséges módon megtermékenyített elefánt az első ázsiai, fiú utódnak adott életet