Index
Újabb 10 millió euró segélyt küld Libanonnak az Európai Bizottság, a múlt héten megígért, és részben már folyósított 10 millió euró kiegészítésére – jelentette be a testület egyik szóvivője. Az immár majdnem 2 hete tartó izraeli-libanoni konfliktusban 408 libanoni és 41 izraeli vesztette életét, a harcok miatt Libanonban több százezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
2006. július 25. 16:08
Ezt Amir Perec védelmi miniszter jelentette be
Meghalt egy izraeli arab kislány a Hezbollah libanoni síita szervezet keddi Észak-Izrael elleni rakétatámadásaiban – közölték kórházi források.
Részletek Beryl Ratzer a Historical tour of the holyland című könyv szerzőjének hírleveléből, melyben azt fejti ki, hogy a médiában – a televízióban és újságokban megjelenő híradások mennyire elferdített másai a valóságnak:
„Egy új biztonsági sávot kell kiépítenünk, amelyet erőink ellenőriznek a nemzetközi békefenntartók érkezéséig”
„Ingázó diplomataként” visszatérhet Bejrútba az amerikai külügyminiszter
Helyszíni külföldi megfigyelők úgy vélték, nehéz megállapítani, hogy a város melyik részét melyik fél birtokolja
Bezárás | Nyomtatás
Az 1967-es arab-izraeli háború és a Palesztin Felszabadítási Szervezetre mért 1970-es jordániai csapás után, amely a Husszein király elleni merényletkísérletet követte, számos palesztin menekült Libanonba – köztük Jasszer Arafat és a PFSZ.
A hírek szerint az észak-izraeli Mgar arab faluban több lakó is megsérült
Egy libanoni házaspár és öt gyermekük halt meg éjszaka Dél-Libanonban, amikor az izraeli légierő egy lakóházat bombázott. Azt egyelőre nem tudni, miért éppen ezt a házat vették célba. Közben az izraeli hadsereg közölte: ostromzár alá vonta Bint-Dzsbeilt, amely a Hezbollah egyik erődítménye Dél-Libanonban. A várost két dombról ellenőrzik az izraeli katonák. Az offenzíva 14 napja alatt 400 libanoni halt meg az izraeli támadásokban, a Hezbollah rakétái 41 izraelit öltek meg.
A Standard & Poor”s Rating ügynökség megerösítette Izraelre vonatkozó A és A-1 FC-s értékelését. Az izraeli gazdaság meglehetösen ellenálló a politikai krízisekkel szemben. A libanoni konfliktus ugyan csökkentheti a 2006 második félévi gazdasági növekedést, de a valódi GDP 4,0%-on maradhat. Ahhoz, hogy megtartsa hitelratingjét, Izraelnek továbbra is konszolidálnia kell államháztartását. In-GFX
Megnyitják a bejrúti repülőteret, hogy fogadni tudja a humanitárius szállítmányokat a harcok okozta szenvedések enyhítésére – jelentette be az izraeli kormányfő, miután tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel. Ehud Olmert irodája azonban közölte, hogy a légikikötő használatának szabályait még egyeztetni kell. Közben tovább folynak a harcok: Haifában öten megsérültek, amikor rakéták csapódtak be az izraeli kikötővárosban és környékén.
NOL * Népszabadság Online * 2006. július 25.
A palesztin kormányfő az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt
Az Izrael és a hizbollahi csapatok közti tartós konfliktus jól jön az arany-, és a fémáraknak. A platinát unciánként 1220,00 dolláron jegyzik. Az emelkedö nemesfémáraknak köszönhetöen 7,000 alá esett vissza az USD-ZAR árfolyama. A dél-afrikai exportok 20%-át a platina és az arany teszi ki. A rand árfolyamának emelkedéséhez a magas dél-afrikai infláció is hozzájárult, mely 10 hónapos csúcsra emelkedett.

