Egy libanoni házaspár és öt gyermekük halt meg éjszaka Dél-Libanonban, amikor az izraeli légierő egy lakóházat bombázott. Azt egyelőre nem tudni, miért éppen ezt a házat vették célba. Közben az izraeli hadsereg közölte: ostromzár alá vonta Bint-Dzsbeilt, amely a Hezbollah egyik erődítménye Dél-Libanonban. A várost két dombról ellenőrzik az izraeli katonák. Az offenzíva 14 napja alatt 400 libanoni halt meg az izraeli támadásokban, a Hezbollah rakétái 41 izraelit öltek meg.
Libanoni biztonsági és kórházi források szerint az izraeli légierő egy lakóházat talált el Nabatije településen. A kilőtt lakásban öt gyermek és két felnőtt halt meg. A támadásban megsebesült egy nő is.
Jeruzsálemi közlés szerint az izraeli hadsereg az éjszaka 36 célpontot támadott Libanonban. Az izraeli hadsereg szerint a Hezbollah 20-30 fegyveresét ölték meg a Bint-Dzsbeilért folyó összecsapásban. Egy izraeli katonatiszt szerint azért hatoltak be a településre, hogy lerombolják a Hezbollah létesítményeit, és végezzenek a terroristákkal. Jeruzsálemi közlés szerint a harcokban két izraeli katona is életét vesztette, 14 megsebesült, közülük öt baráti tűzben.
A hadművelet nem áll meg félúton – tudatta ma az izraeli miniszterelnök. Ehud Olmert az amerikai külügyminiszerrel tartott sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet: nem a libanoni nép ellen küzdenek, hanem egy „brutális terrorszervezet”, a Hezbollah ellen. Az izraeli miniszterelnök hozzátette: a háború addig folytatódik, amíg meg nem gyengítik a Hezbollahot.
– Nem a libanoni kormány és nem a libanoni nép ellen harcolunk. Reméljük, a libanoni kormány elhatárolja magát a Hezbollahtól, és akkor partnert talál bennünk a rendezéshez – közölte Ehud Olmert. A miniszterelnök hozzátette: a síita milícia mögött olyan országok állnak, amelyek nem akarnak békét a Közel-Keleten.
Condoleezza Rice szerint már nem lehet visszatérni a korábbi közel-keleti berendezkedéshez, új békerendszerre van szükség. – Eljött az idő egy új Közel-Kelet kialakítására. Ideje közölni azokkal, akik ezt akadályozzák, hogy alulmaradnak. Mi pedig győzünk – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
Az egyik megnevezett állam, Szíria ENSZ-nagykövete szerint éppen ez a retorika, valamint az amerikaiak kompromisszumkészségének hiánya nehezíti a diplomácia dolgát. Basár Dzsafari megismételte: Szíria kész megvédeni határait, ha az izraeliek provokálnának. – Ezt a háborút már korábban eltervezte Izrael és az Egyesült Államok. Nem az elrabolt izraeli katonák kiszabadításáról van itt szó, hanem arról, hogy Washington már nem az útiterv alapján akarja rendezni a közel-keleti konfliktust – vélekedett Bashar Jaafari.
Rice rendezési javaslatát a bejrúti parlament elnöke tegnap elutasította. Rice közölte: addig nem lesz tűzszünet, amíg a Hezbollah nem engedi szabadon a katonákat, és nem vonja vissza fegyvereseit a határtól. Libanon viszont azonnali tűzszünetet és fogolycserét kért.

