Forrás: MA

Meghalt egy izraeli arab kislány a Hezbollah libanoni síita szervezet keddi Észak-Izrael elleni rakétatámadásaiban – közölték kórházi források.

2006.07.25 16:20 MTI, Fotók: SkyNews

Drámai képek – egy kislány halt meg a Hezbollah-támadásban – Izrael élet-halál harca

A 15 éves kiskorú akkor vesztette életét, amikor a Karmielhez közeli Mgar faluban a házukat eltalálta az egyik rakéta, átszakítva az épület tetejét. A település legkevesebb négy lakója megsebesült, de sérüléseik mértéke nem ismeretes. Mgarban muzulmánok, keresztények és drúzok élnek. A kislány halálával 42-re emelkedett az izraeli halálos áldozatok száma a zsidó állam és a síita Hezbollah szervezete közötti harcok július 12-i kirobbanása óta. Az áldozatok közül 18 civil, 24 pedig katona volt.

Haifában, a harmadik legnagyobb izraeli városban egy idős férfit akkor ért szívroham, amikor felzúgtak a légoltalmi szirénák, és a 76 éves ember egy menhelyre sietett – közölte az izraeli rendőrség. A nap folyamán eddig Hezbollah-rakéták tucatjai csapódtak be észak-izraeli területekre, köztük Haifára is. Az izraeli rendőrség összesítése alapján legkevesebb öten sebesültek meg.

Peresz szerint a libanoni offenzíva élet-halál kérdése Izrael számára

A libanoni offenzíva „élet-halál kérdés Izrael számára” – vélekedett Simon Peresz volt kormányfő kedden az izraeli parlamentben. „Vagy mi, vagy a Hezbollah” – jelentette ki a Nobel-békedíjas politikus. Majd a libanoni néphez intézve szavait hozzátette: „Nincs már más választásotok. Vagy ti, vagy a Hezbollah. Ami minket illet, ez élet vagy halál kérdése”.

Libanon számára tragédia a mai háború, amit az iráni törekvések idéztek elő – fogalmazott. Felhívta a libanoni népet, hogy fegyverezze le a Hezbollahot és kössön békét Izraellel. „Bebizonyítottátok, hogy ki tudjátok dobni a szíriaiakat az országból, és (ugyanígy) meg tudjátok szabadítani az országotokat a Hezbollah fegyvereitől. Ők azok, akik a problémát okozzák (nektek)”.

Izrael és Libanon nézeteltérései Peresz szerint könnyen megoldhatóak lennének, ha a két miniszterelnök között létrejönne egy találkozó – vélte Peresz. Kijelentette azt is: biztos Izrael győzelmében. Az Hezbollah stratégiai hibát követett el, amikor azt gondolta, hogy „12 ezer rakétával meg tudja törni Izraelt”.

Július 12-e, a libanoni izraeli hadműveletek kezdete óta a Hezbollah több száz rakétát lőtt ki Izraelre, s ezekben a támadásokban 24 katona és 17 civil halt meg. Izrael libanoni hadműveleteiben közel négyszázan haltak meg, és a harcok miatt 750 ezren kényszerültek elhagyni otthonukat.

Comments are closed.