Az izraeli rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta az al-Dzsazíra arab műholdas televízió két munkatársát hétfőn az adó beszámolója szerint. A hatóságok azzal vádolják őket, hogy felvételeikkel a Hezbollahnak segítenek rakétatámadásaihoz újabb célpontok kiválasztásában.
Kihallgatták az al-Dzsazíra két munkatársát és az egyik iráni televízió tudósítóját
Az unió külügyminiszterei ma óvatosságukat jól tükröző állásfoglalást tettek közzé a libanoni eseményekkel kapcsolatban. Ebben elismerik Izrael jogát az önvédelemre, ám egyúttal arra szólítják fel, hogy tartózkodjon a háború kiterjesztésétől. A magyar külügyminiszter a nyilatkozat szellemében szólalt meg a kérdésben.
Az Európai Bizottság hétfőn 5 millió eurót irányzott elő humanitárius segélyként a libanoni események áldozatainak. Az unió emberi jogi biztosa úgy vélte, ahogy a konfliktus erősödik, egyre több ártatlan ember szenved, melyet minél hamarabb és hatékonyabban enyhíteni kell.
A világ vezető országai hétfőn az Izrael és a libanoni fegyveresek közt kialakult harcok megoldásán vitatkoztak. Egyelőre nem született ENSZ döntés arról, hogy küldjenek-e csapatokat Libanonba, és az egyes országok is eltérően vélekednek arról, részt vennének-e egy békefenntartó haderőben.
2006. július 17. 20:34
2006. július 17. 20:22
Az izraeli rádió értesülése szerint a 100-120 kilométeres hatótávolságú rakétával akár Tel-Avivot is elérték volna – A Bejrútban tárgyaló francia kormányfő azonnali tűzszünetre szólított fel
Bezárás | Nyomtatás
Az Európai Unió hétfőn elítélte a síita libanoni fegyveres csoport, a Hezbollah Izrael elleni támadásait, és felszólította a csoportot, hogy engedje szabadon a múlt hét szerdán elfogott két izraeli katonát. Erről a 25-ök brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásán beszéltek. A tárcavezetők sem Iránról, sem Szíriáról nem beszéltek, amely országok közismerten támogatják a Hezbollahot.
Bezárás | Nyomtatás
Betűméret +-
2006. július 17. 19:54
2006. július 17. 20:28
A nap témája téma: magyarok utazási kedve a veszélyes területekre
2006. július 17. 20:03
A francia kormányfő Fuád Szinjórával találkozott Bejrútban
A Libanon elleni izraeli támadásokban hétfőn összesen 43-an vesztették életüket, ezzel az elmúlt hat napban a halottak száma átlépte a 200-at. Az összesítés szerint az áldozatok közt 192 civil és 12 katona van. A támadásokban 430-an sebesültek meg. A hétfői nap legvéresebb légicsapása során egy minibuszban12 ember vesztette életét, miközben Rmeileh-en autóztak át, Bejrúttól délre.
Külföldiek százai, közöttük magyarok kezdhették meg a szervezett menekülést Libanonból hétfőn, az ország elleni izraeli légitámadások hatodik napján.
Az izraeli kormányfő kilátásba helyezte a libanoni síita szervezet infrastruktúrájának elpusztítását

