A világ vezető országai hétfőn az Izrael és a libanoni fegyveresek közt kialakult harcok megoldásán vitatkoztak. Egyelőre nem született ENSZ döntés arról, hogy küldjenek-e csapatokat Libanonba, és az egyes országok is eltérően vélekednek arról, részt vennének-e egy békefenntartó haderőben.
Tony Blair brit miniszterelnök a szentpétervári G8 csúcstalálkozón hétfőn már arról nyilatkozott, hogyan kellene kinéznie a hadosztálynak. A brit kormányfő szerint sokkal célirányosabban és határozottabban kell fellépni, mint 1978-ban, amikor kétezer ENSZ katonát küldtek Libanonba, hogy felügyeljék az izraeli kivonulást. Elismerte ugyanakkor, hogy időre van szükség az új haderő telepítéséhez. Romano Prodi olasz miniszterelnök a maga részéről nyolcezer fős csapatot tartana elégségesnek. Az Egyesült Államok ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy előbb az ENSZ-nek jóvá kellene hagynia a katonák küldését. Kofi Annan ENSZ-főtitkár is arról beszélt, hogy időre van szükség, mert a haderő telepítése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy a csapatok megfelelően fel vannak készítve. Elmondása szerint a térségben készülő előzetes jelentést hétvégén kapja kézhez. Izrael úgy vélte, „túl korai” még egy új nemzetközi békefenntartó erő telepítésére Dél-Libanonban. Angela Merkel német kancellár ugyancsak megerősítette, hogy egyelőre túl sok az eldöntetlen kérdés a javasolt libanoni intervencióval kapcsolatban. Vlagyimir Putyin orosz elnök is úgy nyilatkozott, hogy korai lenne még arról beszélni, hogy Oroszország csatlakozna-e egy ilyen jellegű akcióhoz. Úgy vélte, egyelőre dönteni kellene a katonai jelenlétről, az oroszok majd azután határoznak, csatlakoznak-e a csapatokhoz. A francia elnök szerint létre kellene hozni néhány ütköző zónát Libanonban, melyet egy nemzetközi haderő ellenőrizne. Közben az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország külügyminisztere hétfőn bejelentette, hogy az ENSZ döntés esetén hajlandó lenne részt venni egy libanoni békefenntartó haderő felállításában. Erkki Tuomioja azonban emlékeztetett arra, hogy ez egyelőre csak egy elvi lehetőség.

