Jelentős és sokszínű magyar részvétellel kezdődik január 19-én a Trieszti Filmfesztivál. A közép-európai filmművészetnek szentelt rendezvény első napján A temetetlen halott olasz bemutatójára, a záróceremónián Koltai Lajos Sorstalanság című filmjének premier előtti vetítésére kerül sor.

A kemény mínuszok idején irány a kiállítóterem, a színház, amozi! Az Uránia január 22-én például egész éjjel nyitva lesz. De ajánlunk mást is: egy 1959-es románia nagy bankrablás rekonstrukcióját, Vaclav Nizsinszkij utolsó táncát, spanyol filmhetet, Rhoda Scott koncertjét, Pasolini-sorozatot, és (talán épp ellenpontként?) szakrális épületeket Finnországból. Programajánlatok a hvg.hu-tól!

Index

A szabályok értelmében pénzt nem, hanem legfeljebb gyógyszert, meleg ételt vagy éppen szanatóriumi ellátást kaphatnak az aranyvonat után járó kártérítés magyarországi jogosultjai. A Magyarországi Zsidó Hitközségek a közeli napokban postázza a nyilvántartott, mintegy 14 ezer magyarországi holokauszt-túlélőnek azt a levelet, melyben a címzetteket arra kéri, hogy nyilatkozzanak kárpótlási igényükről.

Valóságos divat lett – igaz, jövedelmező – a brit főiskolás egymillió pixelt értékesítő oldalából. A világon már közel ezer hasonló oldalt próbálnak fenntartani a későn kapcsoló epigonok.

Mahmúd Abbász kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha a hónap végén esedékes parlamenti választások után megalakuló új kormány ellenezné politikáját. Tegnap Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő azt mondta, reméli, hogy a januári palesztin és a márciusi izraeli választások után folytatódhatnak a tárgyalások „egy állandó békemegállapodásról”.

Egy hét alatt két oroszországi zsinagógát ért támadás. Múlt szerdán a Moszkva belvárosában lévő zsidó imahelyet (képünkön) támadta meg egy késsel hadonászó 20 éves férfi, és nyolc embert megsebesített. Végül a hívők fékezték meg, és adták át a rendőrségnek. Azzal indokolta tettét, hogy irigy a zsidókra, mert nála sokkal jobban élnek.

Kelet-Jeruzsálemben is szavazhatnak a január 25-ei palesztin parlamenti választáson – egyezett bele vasárnap az izraeli kormány, de közölte, a Hamász szélsőséges szervezet a városban nem állíthat jelölteket. Mahmúd Abbász palesztin elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy elhalasztja a választást, ha arra nem kerülhet sor Jeruzsálem keleti (arab) felében.

A budapesti gettó felszabadításának 61. évfordulója alkalmából tartottak emlékező istentiszteletet a Dohány utcai zsinagógában.

A hollandiai Wijk aan Zee-ben, a Corus 2006 szuperverseny negyedik fordulója után pihenőnaphoz jutottak a nagymesterek, s ez lehetőséget ad a legérdekesebb pillanatok, partik összefoglalására. A tavalyi tornán remek teljesítménnyel tornagyőzelmet elérő Lékó Péter ezúttal halványabb játékot mutat: négy döntetlennel kezdte meg szereplését, s ezidáig „színtelen” játszmákat produkált.

Egy nemzetközi tudományos vizsgálat szerint összesen négy, mintegy 1000 esztendővel ezelőtt élt nő volt a ma élő nyolc millió askenázi – azaz közép-és kelet európai – zsidó mintegy 40 százalékának felmenője anyai ágon.

Programok a Magyar Kultúra Napja alkalmából külföldi magyar intézetekben Időpont: 2006-01-18 13:12:34

A budapesti gettó felszabadításának 61. évfordulója alkalmából tartottak emlékező istentiszteletet szerdán a budapesti Dohány utcai zsinagógában. Az istentiszteleten megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, valamint a kormány több tagja. Fröhlich Róbert főrabbi beszédében felidézte, hogy annak idején Budapesten a VII. kerületben egy 0,3 négyzetkilométeres városrészben zsúfoltak össze 70 ezer zsidót a gettóban.

A budapesti gettó felszabadításának 61. évfordulójára emlékeztek Időpont: 2006-01-18 13:05:42

A budapesti gettó felszabadításának 61. évfordulója alkalmából emlékező istentiszteletet tartottak a fővárosi Dohány utcai zsinagógában. Az eseményen jelen volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester, továbbá a kormány több tagja is.

Az izraeli vezérkari főnök kizárta annak lehetőségét, hogy megelőző katonai csapást mérjenek az iráni nukleáris létesítményekre, noha Teherán gyaníthatóan atomfegyverhez akar jutni – jelentette szerdán a Jediót Ahronót című izralei napilap. „Még ha közvetlen fenyegetésről is van szó, nem mi vagyunk azok, akiknek ezt meg kell tennie” – idézte szavait a Jediót Ahronót.

A budapesti gettó felszabadításának 61. évfordulója alkalmából emlékező istentiszteletet tartottak a fővárosi Dohány utcai zsinagógában.

Hírszerző vallott a Vatikánra – A pápa segítette a nácikat? Időpont: 2006-01-18 11:47:11

Nő vezeti a külügyi tárcát Izraelben Időpont: 2006-01-18 11:10:43

Izraelben Cipi Livnit nevezték ki külügyminiszternek, aki a lemondott Szilvan Salom helyébe lép. Livni megtartja az igazságügyi tárca vezetését is. Ő a második nő Golda Meir után, aki külügyminiszteri megbízatást kap az országban.