Tavaly trendforduló történt a fővárosi újlakás-piacon, ami egyszerre több területet is érintett – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. A projektméretek csökkentek, az értékesítési ütem lassult. A tömegpiaci lakások jellemző árainál a gyors ütemű növekedést komoly fékeződés követte.

Tavaly 3,5 millió külföldi látogatta meg a száztornyú várost, míg idén már 4 millióval számolnak

Az ENSZ szerint az előre hozott izraeli választások átmenetileg befagyaszthatják a közel-keleti békefolyamatot- közölte New Yorkban Kofi Annan. A világszervezet főtitkára ugyanakkor reméli, hogy a parlamenti választásokra nyugodt körülmények között kerül sor és a szemben álló felek ezt követően visszatérhetnek a békefolyamat megvalósításához.

Az előre hozott izraeli parlamenti választások ideiglenesen befagyaszthatják a közel-keleti békefolyamatot – jelentette ki helyi idő szerint hétfőn New Yorkban Kofi Annan, az ENSZ főtitkára.

Európa szerte javában zajlanak már az előkészületek, hogy decemberben méltóképpen ünnepelhessük meg a Karácsonyt.

Március 28-át fogadja el parlamenti választások lehetséges időpontjai közül Móse Kacav izraeli elnök – jelentette a hadsereg rádiója hétfő este.

Hosszú töprengés után Ariel Saron izraeli miniszterelnök tegnap meghozta – amint mondta – „élete legkeservesebb döntését”: elhagyta a Likud-pártot, amelyet harminc éve éppen ő maga alapított, „Nemzeti felelősség” néven új pártot alapított és ennek élén vesz részt az előrehozott parlamenti választásokon.

A II. világháború idején háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Charles Zentai családja szerint a 84 éves férfi túlságosan beteg ahhoz, hogy kiadható legyen a magyar hatóságoknak. Ilyen értelemben nyilatkozott hétfőn a The Sydney Morning Herald ausztrál újságnak Ernie Steiner, a Magyarországról 1945-ben külföldre szökött Zentai fia. Az idős férfit, a magyar hadsereg egykori tisztjét azzal gyanúsítják, hogy 1944 őszén megkínzott és megölt egy 18 éves zsidó fiatalembert.

Le Corbusier svájci építész Mussolini és Pétain marsall csodálói közé tartozott – állítja a francia Le Point című folyóirat. A lap szerint Le Corbusier a harmincas évektől a világháború kitöréséig tartó levelezése egyértelműen rávilágít a náci-szimpátiájára. Antiszemitizmusára utaló sorok is olvashatóak levelezésében. (MTI)

Sokunk kedélyét borzolja és borzolta a XII. kerület turulmadár ügye. Hogy miért? Nem elsősorban azért, mert engedély nélkül építették fel, hanem azért, mert történelmi háttere van, ami nem éppen pozitív, még mai szemmel sem! 1920 óta hol itt, hol ott jelent meg és ezalatt az idő alatt mindig, mint az akkori jobboldal prominens képviselője. A második világháború előtt a zsidóverő egyetemisták szervezetének, a turul szövetségnek volt a névadója.