Sokunk kedélyét borzolja és borzolta a XII. kerület turulmadár ügye. Hogy miért? Nem elsősorban azért, mert engedély nélkül építették fel, hanem azért, mert történelmi háttere van, ami nem éppen pozitív, még mai szemmel sem! 1920 óta hol itt, hol ott jelent meg és ezalatt az idő alatt mindig, mint az akkori jobboldal prominens képviselője. A második világháború előtt a zsidóverő egyetemisták szervezetének, a turul szövetségnek volt a névadója. Ott volt a parlamentben a zsidótörvények születésekor, a háború alatt a Keleti-Kárpátok bércein üldögélve szemlélte a Don-kanyarba kivezényelt magyar katonákat és zsidó munkaszolgálatosokat, akiknek jelentős része soha többé nem térhetett vissza szerető családja körébe, mivel Horthy Miklósénál erősebb és jobban felszerelt nemzetekkel csaptunk össze. Száz szónak is egy a vége: lehet, hogy valamikor réges-régen szent madárként tisztelték, de a huszadik század első felében ördöggé változtatták. Az pedig a legnagyobb disznóság, hogy most, a XXI. század elején Budapesten ismét talapzatra került, talapzatára pedig azok nevét vésték fel, kiknek vesztét, halálát okozta. És mindezt a Fővárosi Önkormányzat engedélye nélkül. És kik őrzik éjjel-nappal, hogy a lebontástól megmentsék? A polgári körösök, O.V. teremtményei. És mindez abban a XII.-ik kerületben, amelynek önkormányzata az ominózus Cinege úti ingatlan építési okmányait nem hajlandó az illetékes vizsgálóbizottságnak rendelkezésére bocsátani. Talán azért, mert nem csak a turul, de a Cinege is egy madár?
És ha már a madárnál tartunk. A Népszava messze nem madár. Hogy jön ahhoz egy bukott rádióelnök, név szerint Kondor Katalin, akit csak megtépett nimbusza és jobboldali beállítottsága tart meg a Magyar „Közszolgálati” Rádiónál, hogy a Népszava munkatársát kitiltathassa a KÖZTE által szervezett beszélgetésről, melyre a Közszolgálati Műsorszolgáltatók Társadalmi Kurátorainak Egyesülete meghívta? Botrányos! Legfőbb ideje lenne, hogy a már születésekor rossz médiatörvényt egy használható új médiatörvényre módosítsák. Hiszen mindenki tudja, hogy a rossz törvény eredményeképpen fél évvel a nagyasszony leváltása után a rádiónak nincs felelős elnöke, műsorstruktúrája változatlan és sokszor ízléstelen Vasárnapi Újságja még mindig nem változtatta meg botrányos és hazug hangnemét. Csak azt szeretném tudni, miféle „közt” szolgál? Mindenesetre az országnak egy bizonyos szegmenséét.
Dr. Horváth András, Budapest

